RADNÓTI MIKLÓS
Született: Glatter Miklós; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi. Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 4. vagy november 9. Magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, magyar–francia szakos középiskolai tanár, műfordító.
Oly korban élt…
Radnóti Miklós Budapesten, egy zsidó családban született. Életét jelentősen befolyásolta az a tény, hogy születésekor az édesanyját és ikertestvérét elveszítette. Erre a traumára utal az Ikrek hava című prózai munkája. Az utolsó éveiben a magyar társadalom elutasította Radnóti Miklóst zsidó származása miatt, de ő a versein keresztül hangsúlyozta, megvallva magyarságát. Nézeteit a zsidóságról Komlós Aladárnak, az Ararát című zsidó évkönyv szerkesztőjének címzett 1942. március 17-i keltezésű levelében ekképpen írta le: „Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának.”
Költészete keveredik az Avantgárd és Expresszionista témákkal, egy új klasszicista stílusban, melyre jó példa az Elégia. Szintén említésre méltó a romantikus szerelmi költészete is.
1935-ben vette feleségül Gyarmati Fannit, akivel a házassága rendkívül boldog volt. Radnóti Miklós 1943-ban tért át a katolikus vallásra, amely abban az időben számos zsidó származású íróra jellemző volt az antiszemitizmus miatt. Ugyanakkor a költő, már korábban is elhatározta, hogy a krisztusi korba érvén, harmincnegyedik életéve betöltése előtt felveszi a keresztséget. Ezen döntését nem befolyásolta politikai megfontolás, a zsidótörvények miatt már előnyben ezáltal nem részesülhetett, lelki igénye, meggyőződése okán döntött így. Ezért 1943. május 2-án az izraelita vallást elhagyta, s Gyarmati Fannival közösen a római katolikus vallásra tért át: a budapesti Szent István-bazilikában Sík Sándor papköltő keresztelte meg.
A 40-es években, többször is besorozták a Magyar Hadseregbe, de zsidó lévén fegyvertelen munkaszolgálatra, a munkaerő zászlóaljhoz osztották be. 1944. májusában a munkaszolgálatos zászlóalját átvezényelték a szerbiai Borban lévő rézbányákhoz, ahová június első napjaiban érkezett meg. De néhány hónap múltán, augusztus végével, a közeledő szovjet hadsereg és a Josip Tito által vezetett jugoszláv partizánok előrenyomulása okán, Radnóti csoportját, a 3200 főből álló magyar zsidó csoportot kényszermenetelésre kényszerítették, Magyarország középső része irányába. A menetelés során az emberek többsége meghalt, köztük Radnóti Miklós is.
Radnóti Miklós életének utolsó hónapjaiban is folytatta a versek írását, melyeket kis noteszébe jegyzett le, amit mindig magánál tartott. Mielőtt útnak indult volna, Radnóti noteszéből (Bori notesz) átmásolta külön lapokra öt versét, amelyeket a lágerben írt. Ezek a következők voltak: Hetedik ecloga, Levél a hitveshez, À la recherche…, Nyolcadik ecloga, Erőltetett menet. A verseket barátjának, Szalai Sándornak (1912–1983) adta át – aki később szociológus professzor lett – azzal, hogy juttassa őket haza.
Utolsó versét barátjának, Lorsi Miklósnak dedikálta, akit a halálos menetelésük során lőttek le. Szemtanúk szerint Radnóti Miklóst 1944. november elején súlyosan megverte az egyik részeg nemzetőr, akit zavart Radnóti „firkálgatása”. Radnóti Miklós túl gyenge volt már a menetelés folytatásához, ezért tarkón lőtték, és bedobták egy tömegsírba Abda közelében, huszonegy sorstársával együtt.
Ma, az út mellett egy szobor jelzi halálának emlékét. 18 hónappal a halála után, 1946. június 23-án a tömegsírt feltárták és a holttestét exhumálták, kabátjának első zsebében megtalálták a kis noteszét, amelybe az utolsó lírai és szívbemarkoló verseit írta.
Radnóti Miklós temetése 1946. augusztus 14-én volt, Budapesten a Kerepesi temetőben, a 41. parcella 41. számú sírjában helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartást egykori professzora, lelkiatyja, Sík Sándor végezte. Barátai nevében Ortutay Gyula mondott búcsúztatót.
Kötetei:
– Pogány köszöntő (1930)
– Újmódi Pásztorok éneke (1931)
– Lábadozó szél (1933)
– Újhold (1935)
– Járkálj csak, halálraítélt! (1936)
– Meredek út (1938)
– Naptár (1942)
– Tajtékos ég (1946)
– Radnóti Miklós művei (1978)
Díjai:
– Baumgarten-jutalom (1937)
– Magyar Örökség díj (2001) /posztumusz/
forrás: alapinformáció – wikipédia –
Szerzői művek listája.
(CREATIVE COMMONS!)
