Polgár Vera: Ünnep

Hárman mennek a fáért, a férfi, a nő és a gyerek. Midig így volt ez, sosem mondták a kisfiúnak, hogy majd az angyalka vagy a Jézuska elhozza a fát. Nem. Ők vitték mindig haza, és együtt díszítették. Egyetlen szobát laknak, hogy is lehetne másként.
A kisfiú nagy fát akar, az asszony kicsit, a férfi pedig éppen akkorát, amennyi a pénzéből kitelik. Most kapta a hajnali munkáért. Belemarkol a zsebébe. Gyűrött bankjegyeket vesz elő és valamennyi fémpénzt. Ennyiért, mondja az árusnak, és a kezébe nyomja a pénzt. Az félretolja szájában a csikket, kihajtogatja a bankókat, megszámolja; néhány ötszázas és pár ezerforintos. Az aprót számolatlanul bedobja a hasán lógó övtáskájába, a papírpénzt egy másik rekeszbe teszi. Eltűnik a fenyősorban. A fiúcska pipiskedve nézi, milyen fát hoz. Tessék, szúrja le eléjük. Magas, szép lucfenyő. Megforgatja.
Az asszony szólna, de már a fa a tölcsérben van, aztán rajta a háló.
A férfi a vállára veszi, Krisztusként halad vele. Gyalog mennek. Nincs autójuk. A gyerek szökdécsel az apja körül. Az asszony mögöttük kaptat. Viszik az ünnepet. Süt a nap.