Polgár Vera: A gondolat ereje

Végre nem kell fűteni, gondolta a férfi, és kigombolta a ballonkabátját.
Végre eltehetem a pufikabátom, amiben olyan vagyok, mint egy zsák krumpli, gondolta a nő, és kigombolta a ballonkabátját.
Belekarolt a férfiba. A férfi átlagos küllemű volt, a nő szintén. Egyforma és átlagos ballonkabátot viseltek. A Szent István körúton a Margit híd felé mentek. Már nem voltak fiatalok. Az együtt eltöltött évtizedek egy tömbbé olvasztották őket. Noha idővel elapadt közöttük a szó, de a gondolataik átjártak egymáshoz, akár a jó szomszédok.
Milyen langyos a szél, és a napnak is van már ereje, gondolta a férfi, és vett egy mély lélegzetet. Hosszan bent tartotta a levegőt a tüdejében, aztán lassan kieresztette.
Milyen szépek a fények a Duna felett, és egy felhő sincs az égen, mintha csak nyár lenne, gondolta a nő. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és arcát a nap felé tartotta.
Kigombolt kabáttal, kart karba öltve haladtak. Egyforma ütemben léptek, egyszerre ért a jobb majd a bal cipőjük talpa az aszfaltra. Egyszerre fordították a fejüket a villamos irányába. Egyformán hunyorogtak a szemüvegjeik mögül.
Legjobb lenne gyalog menni ebben a szép időben, gondolta a férfi.
A fene se szállna fel a villamosra, amikor ilyen ragyogó idő van, gondolta a nő.
Lelassítottak.
A cipőbolt kirakata előtt kicsit elidőztek.
Drágák, gondolta a nő. A régi még kitart.
Sok, gondolta a férfi, miközben lopva a cipőjére nézett.
Egyszerre indultak tovább. Egy egészen aprót sóhajtottak mindketten.
Szélcsípte arcú asszony állt a járda szélén, előtte egy kis vödör, benne csokorba kötött gyöngyvirág, tulipán, tömött fejű törökszegfű, levendula. Virágillat kavargott körötte, elnyomta a benzingőz szagát.
A nő kihúzta karját a férfi karjából. Beleszippantott a levegőbe, remegett az orrcimpája, akár egy vadnak, ha zsákmányt vagy veszélyt szimatol.
Piros arcú, fejkendős asszony lépett a férfi elé:
– Tessék venni! – Gyöngyvirágot tartott a kezében. Kecsesen rezegtek a kis fehér gyöngyszemek a zöld levelek között.
A kedvenc virágom, gondolta a nő.
A férfi pénzt húzott elő a zsebéből, és míg a virágárus a visszajáróval bíbelődött, szeme sarkából az asszonyát leste.
A kedvenc virágja, gondolta.
Aztán újra egymásba karoltak, és elvegyültek a dolguk után siető járókelők között.