Már rég volt, hogy Bálint úgy isten igazából ki tudott volna kapcsolni, mert a Fannival töltött napok alatt csak a megfelelési kényszer dolgozott benne, a WAR-nál pedig nem különben – az óriási különbség a kettő között, hogy az utóbbiban úgy érezte meg is tud felelni a kívánalmaknak, sőt… –, de itt, mikor este nyolckor nekiállt egy olyan játékkal játszani, amiben nem kell jónak lennie, na, az egészen más dimenzió volt.
A következő hetekben Bálint kiíratta Janival a Worms 2-t, a Diablo II-t, a Half-Life-ot, és még több játékot, majd teljesen rákattant a WAR-hoz hasonló online FPS játékokra, mint a Counter-Stirke 1.6, Unreal Tournament vagy éppen a Quake III. Persze ezeket annó még Barniéknál is kipróbálták, de akkor még csak érintőlegesen, lévén alig volt ideje WAR-ozni is, most pedig, hogy napi öt-hat órát edzett kedvencével, simán tudott érdemben ilyenekkel is játszani.
Ennyi játék mellett pedig a tanulás mindig valami olyan dolog lett, amit majd holnaptól elkezd. Mert igaz nem akart kitűnő tanuló lenni, nem szeretett volna rossztanulói státuszba sem kerülni.
Azonban a jegyei egyre rosszabbak lettek.
Bár a dolog aggasztotta, mégis mindig halogatta a tanulást, megígérve magának, hogy majd a hétvégén, majd hétfőtől, újabb és újabb terveket kieszelve, hogy most két-három-négy napig játszik és utána már tényleg összeszedi magát.
Azonban Bálintnak túl jól esett a nyakába zúduló óriási szabadság, – mely bezárt életének ellentéte volt –, mint hogy ne óriási kanállal habzsolja azt, igyekezve behozni abból több évnyi lemaradását.
Mivel fokozatosan egyre több időt húzott rá az éjszakai játékra (és füvezésre) is, egy szerdai napon egészen egyszerűen nem ébredt fel az ébresztőórára (vagy be sem állította azt) hanem tíz órakor ébredt fel magától.
– Basszameg! – kántálta az előszobában egyre hangosabban, miközben próbálta összeszedni magát.
– Mi van már? – kérdéssel nyílt ki Jani ajtaja, aki épp szabadnapos volt és Bálint hangjára ébredt fel.
– Baszki, elkéstem a suliból – közölte a fiú.
– Ja, ne fossál má’! – ásított bele Bálint arcába a lakótárs, miközben hasát vakargatta. – Ha kell igazolás szólj. Anyám nővérként melózik, bármikor tud adni, amennyit csak kell.
– Mi? – torpant meg egy pillanatra Bálint, amire Jani becsoszogott a szobájába, majd kijött kezében egy csomó papírral.
– Csak írd rá a dátumot, meg hamisíts valami nevet az orvoshoz és kész. A pecsét a lényeg. A sulik sosem ellenőrizik. Én folyton ezt csináltam, meg a barátnőm öccse is, neki viszek folyton, de van belőle bőven.
– Baszki – közölte Bálint álmélkodva. – Ez tuti biztos?
– Tuti. Na, most már hagyjál aludni.
Bálint bement a szobájába, beírta a dátumhoz, hogy november 7., majd oda biggyesztett egy random aláírást és elégedetten nézte a papírdarabot.
Az iskolában, miután gond nélkül elfogadták az igazolást, egy másik papírlapot is kitöltött, mely két nappal később kezdődött, azaz 9-én és 16-áig tartott.
Egy hétig nem kellett bemennie a suliba.
Élete legszebb hete következett. Napi hat-hét óra WAR és azon kívüli játék bármivel. Bálint szinte ki sem mozdult a lakásból.
Viszont csak akkor tépett, ha befejezte a WAR2025 edzéseket, ehhez szigorúan tartotta magát. Viszont utána megállás nélkül tekerte a cigiket. Persze minden nap megfogadta, hogy a következő napot tanulásra szánja, de ez mindig csak fogadalom maradt, azonban ez sem szegte kedvét.
De a csoda hét is eltelt, Bálint pedig nem merte ilyen gyorsan újra kiírni magát, bár erősen kacérkodott a gondolattal, így éppen csak belépett az osztályba egy hét távollét után, mikor Forgács karon ragadta és kihúzta magával a folyosóra.
– Mi van? – kérdezte Bálint?
– Baj van haver – közölte Forgács, bár Bálintnak kicsit még mindig nehéz volt megszoknia osztálytársától a „haver” jelzőt és a barátságos hangnemet. – Találkoztam tegnap Minussal.
Bálintban a név hallatán is megállt az ütő.
– És?
– Kiengedték.
Forgácstól, mint Bálint megtudta, aznap éjjel, mikor ő a vonatok között futkározott, Minust valóban bevitték kábítószer birtoklás miatt és leültették pár hónapra. A fiú visszaesőnek számított, aki azonban így is szerencsésen megúszta, lévén sokkal kevesebb drogot találtak nála, mint amennyi eleinte volt. Futtában sikerült az egyik kukában megszabadulnia egy komoly hányadától, amit a rendőrök nem vettek észre, és amit ha nem tett volna meg, akkor jóval hosszabb időt is hűsölhetett volna kereskedelem miatt, így viszont csak visszaeső használónak minősült, illetve betépve ellenállt a rendőri letartóztatásnak, ami súlyosbította tettét.
– Jó, kiengedték, és? Mi közöm hozzá? – érdeklődött Bálint rosszat sejtve.
– Az van, hogy totál ki van rád az arc. Szerinte miattad fogták meg, mert te nem figyeltél eléggé, mikor a csávó bement a vécébe.
– De ez faszság – reagálta le egyből Bálint, bár valóban eléggé elmerült az 576 KByte-ban, mikor megjelent a takarító, ezt ő is tudta, de a dolog lényegét tekintve nem érezte sem felelősnek magát, sem érdekeltnek a dologban.
– Én vágom baszod, de az ember egy állat. Azt mondja, ha időben szóltál volna, akkor pont meg tudtak volna lépni. Azt is akarta csaljalak le a Nyugatiba, hogy elbeszélgessen veled.
– Elbeszélgessen?
– Hogy szétverje a fejed.
– Erre te?
– Közöltem, engem hagyjon ki a dologból. Semmi közöm hozzá és különben is, te rendes tag vagy, szálljon le rólad. Erre úgy nézett rám, mint aki mindjárt nekem is lekever egyet. Na, mondjuk, csak próbálta volna meg.
– Basszus.
– Ja. Totál dilis. De mondjuk tud nagyon fasza lasztit. Vettem is tőle azért.
Forgács óvatosan a zsebéből kihúzva megmutatta az átlátszó pakettben tömörülő, nyolc-tíz fehér tablettát. Valami jel is volt rajtuk, de Bálintot a legkevésbé sem érdekelte.
– Figyi annyira azért nem para a dolog – reagált Forgács látva Bálint ideges tekintetét –, ha óvatos vagy, akkor megúszod. Nem fog idejönni a sulihoz, főleg nem nappal. Csak most engedték ki, ő sem hülye, hogy ezért újra lecsukassa magát. Azt meg nem tudja hol laksz és tőlem nem is fogja megtudni. Pár hét és lenyugszik, csak kerüld a Nyugatit.
Ez kissé valóban megnyugtatta Bálintot, de elég kellemetlen szájízt hagyott benne a beszélgetés egész napra.
