Írta: Varjú Zoltán
© DunapArt Magazin – 2024.11.24.
Pethő Balázs: Az utolsó évek első embere című regénye a játékszenvedély és a függőség komplex, pszichológiai és társadalmi vetületeit tárja az olvasó elé. A történet a mai modern társadalmak egyik legsúlyosabb problémájára, a szenvedélybetegségekre fókuszál, miközben részletesen bemutatja, hogyan alakítja át az érintettek életét és kapcsolatait. A regény nem csupán az egyéni küzdelmeket, hanem a családi és közösségi konfliktusokat is feltárja, így átfogó képet nyújt egy olyan problémáról, amely sokakat érint, mégis gyakorta rejtve marad.
A mű középpontjában a főhős belső monológjai és emlékei révén az olvasó betekintést nyerhet a függőség által okozott lelki vívódásokba, a folyamatos bűntudatba és az önmaga ellen vívott harcba. A regény cselekménye nem csupán a klasszikus problémakört kívánja ábrázolni, ami a játéktermekben zajlik többnyire, hanem az érintettek környezetében keletkező feszültségeket, ahol a függőség hatása a legintenzívebben jelentkezik. Legyen az akár, a családi kapcsolatok megromlása, a pénzügyi nehézségek kiéleződése és a társadalmi elszigetelődés bármilyen formája.
A játékszenvedély nem csupán az érintett személy, hanem a környezetében élők életére is mély hatást gyakorol. Az érintettek szempontjából a történet arra világít rá, hogy a függőség milyen mértékben képes elidegeníteni a szenvedélybeteget a szeretteitől és barátaitól, miközben a közösségi támogatás hiánya csak tovább mélyítheti a problémát.
A regény érzékletesen mutatja be, hogy a játékfüggők szenvedélybetegek, akik gyakran hazugságokkal és kifogásokkal próbálják palástolni a tetteiket, ami a bizalom teljes elvesztéséhez vezethet. Az ilyen konfliktusok jól szemléltetik a függőség által generált társadalmi elszigetelődést.
A regény egyik legerősebb jellemzője a pszichológiai aspektusokra világít rá. A főhős belső vívódásai pontosan ábrázolják, hogy a játékszenvedély hogyan torzítja az egyén értékrendjét és önképét. A kezdeti lelkesedés és sikerélmények helyét fokozatosan átveszi az önvád és bűntudat, majd a szégyen és a reménytelenség lélekromboló érzései.
A szerző kiemeli a szenvedélybetegségek ciklikusságát is, ahol a játékos minden vesztesége után, csupáncsak újabb esélyt lát és a győzelem reményében még mélyebbre süllyed. Ez a pszichológiai dinamika nemcsak a függőség természetét, hanem annak súlyos következményeit is bemutatja.
Pethő Balázs regénye erőteljes társadalmi üzenetet hordoz. A történet felhívja a figyelmet arra, hogy a játékszenvedély nem pusztán egyéni gyengeség, hanem a modern társadalom egyik rendszerszintű problémája, amire nincsenek egyértelműen megnyugtató válaszok. A szerző a tudatalattiban megkérdőjelezi a felelősséget: vajon az egyén kizárólagos hibája, hogy a függőség csapdájába esik, vagy a társadalmi környezet, a gazdasági bizonytalanságok és a játék-ipar manipulációs technikái a valódi bűnösök?
A regény különösen aktuális a jelenkorban, amikor a profitorientált játék-ipar online platformjai, még inkább hozzáférhetőbbé teszik a játékokat., ezzel növelve a játékfüggőségben élő veszélyeztetettek számát.
Pethő Balázs írói stílusa egyszerre tárgyilagos és érzelmekkel teli. Az egyszerű, mégis kifejező nyelvezet lehetővé teszi az olvasó számára, hogy azonosuljon a főszereplő helyzetével. A belső monológok és a cselekmény váltakozása dinamikus szerkezetet ad a történetnek, amely végig fenntartja az olvasó érdeklődését.
Pethő Balázs munkája kiemelkedő a szenvedélybetegségek irodalmi ábrázolásában. A regény pontosan és érzékenyen tárja fel a játékszenvedély hatásait, miközben mélyebb társadalmi reflexiókra ösztönöz.
Az emberi kapcsolatok és a pszichológiai változások bemutatása részletes és hiteles – talán nem véletlenül -, néhol a történet tempója lelassul, ami az olvasó figyelmét fókuszálására készteti. Azonban ez a lassabb tempó remekül csatornázza be a történet igazi mélységeit, és lehetőséget ad a belső feszültségeknek és az érzelmi dinamikának az alaposabb kibontására, ami újbóli átgondolásokat igényel az olvasótól.
Az utolsó évek első embere egy olyan mű, amely nemcsak a játékszenvedély áldozatainak életét, hanem a társadalmi kontextust is érzékletesen ábrázolja. A regény egyszerre nyújt érzelmi élményt és intellektuális kihívást, miközben reflektál a modern világ egyik súlyos problémájára.
Pethő Balázs műve ajánlott olvasmány mindazok számára, akik szeretnék jobban megérteni a függőségek természetét, az emberi kapcsolatok törékenységét, a társadalmi megértés és támogatás hiányainak húsba vágó következményeit.
– Részlet a regényből. –
Közelgett az idő, hogy Emese visszaadja a monitort, amire Bálint már nagyon készült, lévén sikerült a jegyeit kijavítania. Az incidens óta csak ötösei voltak.
Ameddig azonban ez nem következett be, maradt a Game Boy, vagy a Western Games terem, amivel kapcsolatban az egyik péntek délután örökké megtört a varázs.
Történt ez nem sokkal azután, hogy egy merész pillanatában Bálint lemondta az angolóráit is. Tette ezt két dolog mentén is felbátorodva. Egyrészt, nem
kellett sokat készülnie az iskolai órákra, így is könnyedén elérte az ötös átlagot, másrészt Emese csak rendkívül felszínesen ismerte az angoltanárt.
Persze neki nem csak az órai jó eredmény volt a célja a magánórákkal, hanem, hogy fia érettségi előtt megszerezze a közép, sőt, ha lehet, a felsőfokú
nyelvvizsgát is. A németet pedig azért kellett tanulnia, mert Emese szerint a nyelvtudás az egyik legbiztosabb dolog a mai világban. A némettanárt azonban anyja jól ismerte, azt nem mondhatta le, így maradt az angoltanár, Gábor, a huszonhárom éves egyetemista srác, akire egy hirdetésben bukkantak rá, és akivel Emese csak egyszer találkozott még az év elején. Gábornak Bálint azt mondta, hogy anyukája nagyon beteg lett, komoly baja van, ezért többet szeretne vele lenni és a lelkére kötötte, nehogy felhívja emiatt, mert nem szeretné, ha kitudódna betegsége, de nem akart hazudni, ezért árulta el. A tanárnak nem lett volna oka telefonálni, de Bálint biztosra akart menni.
Ja, és persze a lényeg, hogy többet nem jön órára.
Szerencsére Gábor nem kérdezősködött, csak jobbulást kívánt neki, pontosabban az anyukájának, azaz mégiscsak neki, mert titok volt „Emese betegsége”, szóval kicsit zavaros volt a szitu, de a lényeg, hogy a srác nem hívta Emesét, így Bálintnak nyert ügye volt a péntek délutánok felszabadítási frontjával kapcsolatban.
Éppen az első ilyen szabad péntek délutánját töltötte a Mortal gépnél a teremben – Kung Laoval verte éppen laposra Scorpion-t –, mikor valami szokatlan zajra lett figyelmes.
Nyögések és tompa puffanások hangjai szűrődtek át a nyerőgépteremből, amit Bálint egy ideig próbált ignorálni, azonban ahogy a zajok erősödtek, úgy kerekedett felül benne egyre inkább a kíváncsiság.
Bár még a játék felénél sem tartott és itt pauzálni nem lehetett, ott hagyta a gépet és elment a nyerőgépes terem bejáratáig, ahol két embert pillantott meg: egy kövérkés huszonéves, körszakállas férfit, és egy nála sokkal fiatalabb, tejszőke srácot. A szőke újra és újra arcon ütötte a másikat. Ő háttal állt Bálintnak, a kövérkés férfi szemből.
– Ha a jövő héten nem hozod a zsét, akkor megtudod, mi az igazi verés. Értesz Tücsök?! – közölte a szőke a másik arcába, olyan határozott, de nyugodt hangon, hogy Bálintnak a hideg futott végig a hátán. A Tücsöknek nevezett férfi, akinek szeméből a könnyek, orrából a vér folydogált, riadt tekintettel bólogatott némán, majd Bálint legnagyobb ijedelmére egyszer csak ráemelte tekintetét. Szerencséjére a szőke kissé lassan kapcsolt és fordult hátra, így már csak az elsuhanó alakot láthatta, legalábbis Bálint erősen ebben reménykedett. A fiú valamiért (talán ösztönösen) nem a kijárat fele vette az irányt, hanem a videojáték részlegbe, ahol remegő kézzel dobta be az újabb ötvenest a Mortalba, miközben magában imádkozott.
Kiválasztotta Sub-Zerot és lejátszotta az első menetet, aminek végére pont kezdett megnyugodni, hogy megúszta a dolgot, mikor érezte, hogy valaki mögé lép. Sapi vagy más a teremből, akit ismert, köszönt volna, így szinte biztos volt benne, hogy a szőke srác az. Rettegve fordult meg, de igyekezve magára erőltetni a nyugalom látszatát. Tényleg a szőke volt és Bálintra mosolygott.
– Jól tolod – közölte kimért hangon.
– Köszi – nyökögte Bálint kissé elhalóan, mert a frász kerülgette, de közben nem tudta nem észrevenni, hogy a fiúnak tökéletes arcberendezése van, mondhatni angyalarca. Szőke, göndör haja, lagúna-kék szeme és vastag szája lévén olyan volt, mint egy fiatal filmsztár, aki éppen most lépett le a plakátról.
Egyetlen szépséghibája csak akkor látszott, ha mosolygott. Fogai szürkék és erősen hiányosak voltak, mind lyukas vagy igencsak elszíneződött. Elképesztően kontrasztos látvány volt. A fiún csillogós, aranyszínű Adidas melegítő volt, melynek zsebeibe tartotta a kezét, olyan testállásban (kicsit nagyobb terpesz), mint aki bármikor kész verekedni.
– Mióta jársz ide? – kérdezte.
– Pár hete.
Erre egy ideig hallgatásba burkolózott.
– A csávó tartozik nekem – közölte és jobb kezét, mely vörös és felhorzsolt volt az ütésektől, a játékautomata szabad részére rakta, egészen feltűnően.
– Leszarom – mondta Bálint megint sokkal lazábban, mint ahogyan érezte magát, rá sem nézve a szőkére, hanem folytatva a játékot. Fél szemmel figyelte, hogy a szőke is a monitort szuggerálja, miközben ő behozza Sub-Zero legnehezebb kivégzését.
– Helyes – mondta, öklével amolyan barátilag vállon ütve Bálintot, aki azonban érezte, hogy picit több erő van a dologban és azt is, hogy a szőke fiú ökle olyan kemény, mint a beton. Bálint ebből megértette a jelzést, hogy az elmúlt tíz percről inkább jobb hallgatni.
