Az író egy hal a vízben,
de olyan hal, amely a lélegzetén kívül semmit nem hall.
A víz pedig egy mocskos láp,
aki benne ragad, kiutat nem lát.
A sós víz a halakat mégis vonzza,
mert tudod van, aki az édeset is sózza.
Nos, ez a hal éppenséggel gyűlöli a sót,
só nélkül él sós vízben, és várja a halászhajót.
Várja, hogy kifogják…
„Hát ez meg mi a jó égért ilyen falfehér?” A halászok egymás között egyfeszt ezt mondják.
Ez a hal az által, hogy semmit nem hall,
beleolvadt a hajó falába,
mert azt, hogy kihúzzák már annyira várta,
hogy magát a halak közt álcázta.
Hát így lett a kis halból cápa.
Veszélyes ragadozó,
a lelkéből falatozó.
Nem máséból, csak a sajátjából,
amíg meg nem tudta, hogy az ő szíve nem életből van, hanem fából.
Egyszer egyet reccsent,
és azóta bizony rég törött a szív, a lélek tönkrement.
Faszív, falélek,
egyedül az elfásulástól félek,
mert a belső már korhadt.
A test hiába fiatal, ha a szív rothadt.
Emésztik a férgek,
a lélek már hozzá sem férhet.
Na, de mégiscsak egy hal az író, aki a lélegzetén kívül már semmit nem hall, tehát jelentéktelen.
Ha elveszik, ha kifogják, ha elfásul, ha elrothad, az mind lényegtelen.

További bejegyzések
Az ePUB VERSESKÖTET PÁLYÁZAT LEZÁRÁSA
február 2, 2025
FEBRUÁRI PÁLYÁZAT
február 1, 2025
Szerkesztőségi hírek – 2025. január 31.
január 31, 2025
ePUB VERSESKÖTET PÁLYÁZAT
január 29, 2025