Péntek Tamás: KAKAS ÉS KÉS

A férfi elégedetten kikerüli a múzeumba kígyózó sort és megy az időpontra váltott jegyek sávjába, így azonnal bejutva az épületbe. Ha nem veszi meg előre és sorba kell állniuk, már most elveszti a nőt, az közli vele, hogy szó sem lehet róla, az ő állapotában. Bár még csak a harmadik hónapban van, a magzat pár centis lehet, a nő mégis folyamatosan a hasán tartja a kezét és alaposan kigömbölyödött. Igaz, nem elől, hanem hátul, de hát mit értek én ehhez, gondolja a férfi, sosem voltam vagy leszek terhes. Mit keresett Picasso Malagában, nem francia volt, kérdi a nő, érdeklődést színlelve, mikor bejutnak. Itt született, válaszolja a férfi, nyugalmat erőltetve magára. Szóval akkor spanyol volt, állapítja meg a nő, majd elégedetten szemléli a „Lola babával” című képet, ami teljesen úgy néz ki, mint egy rendes festmény. Ezt 15 évesen festette a húgáról, ecseteli a férfi lelkesen, tudod oxigénhiányosan született, a bal agyféltekéje nem működött rendesen, ezért a jobb oldali, kreatív félteke akadálytalanul fejlődhetett. Úristen, miért mesélsz ilyen rémtörténeteket, remélem a mi babánk nem lesz sérült, rivall rá a nő, két kézzel fogva nem létező pocakját. A férfi arra gondol, mennyire lenne szomorú, ha a gyerekük az új Picassonak születik, de nem szól. Továbbmennek, a művész pályájának előrehaladtával a képek egyre furcsábbak, a férfi az absztrakt szót használja. A nő megkérdezi a gitárt ábrázoló képen hol a gitár. Picasso szerint a művészet hazugság, ami segít megérteni, mi az igaz, próbálkozik a férfi. A nő akkor sem érti, hogy ha valaki 15 évesen így fest, akkor utána miért lesz egyre gyerekesebb. Mintha visszafelé menne az időben, ahogy abban a filmben a Brad Pitt, mondja a férfinak, aki megint nem mond rá semmit. Ő is visszamenne az időben, Katára gondol, mennyit beszélgettek lelkendezve Picassoról és tervezgették, hogy végignézik az összes múzeumát. Malagával kezdték volna. Ez egész jó, jegyzi meg a nő „A három grácia” előtt, az antik korszakból. Kár, hogy nincs mellük, teszi hozzá és ösztönösen kihúzza magát. A férfinak megint Kata jut eszébe és az apró keblek, amik nem versenyezhettek a mellette álló nő dús idomaival. A nő egyre nagyobbakat ásít, közli, hogy a gyerek elfáradt, le kell ülnie a múzeum tipikus andalúz udvarán, elkéri a wifi jelszót is. Mindig a gyerekre hivatkozik, gondolja a férfi, a jolly jokerre, amivel nem lehet vitatkozni: a gyerek éhes, a gyerek fáradt, a gyerek Netflixezni akar. A férfi megérti az ólmos fáradtságot, az agy, ami nem ilyen művészethez szokott, ugyanúgy elfárad ekkora szellemi kihívásban, mint a test a fizikai munkában. A művész utolsó korszakain már csak végigrohannak, ilyet én is tudnék, mondja a nő, amikor felpillant a Tiktokból. Dehogy tudnál, gondolja a férfi, ezt azok mondják, akik semmit nem tudnának, nemhogy alkotni, de még befogadni egy modern művet sem. Nem érti, egy elhibázott éjszaka hogy változtathat meg egy életet. Talán ezt kellene lefestenie Picassonak, hogy megértse. Lefotozza a „Kakas és kés” csendéletet és elküldi Katának. Ez volt az egyik kedvencük. Nem ír hozzá semmit. Hamarosan jön a szivecske, mint válasz. Kata sem ír hozzá semmit. A nő szerencsére nem veszi észre az üzenetváltást, már előresietett, kinn fagyizik az utcán, a gyerek farkaséhes, mondja. A múzeum melletti kertben kismacskák kergetőznek, ezért már a nő is fotózni kezd. A Tiktokon delfines videók jönnek fel, siessünk a Delfin-sóra, rángatja a férfit.