Pázmándi Péter Loránt: Kiefer, az avatár

Napfelkelte előtt ébredt fel, ahogy minden nap. Sötét volt, amikor álomba merült és sötét, amikor felriadt álmából, azokból a tovább álmodott akciókból, amelyeket egész nap játszott a hálózathoz csatlakoztatott fejére illesztett inverterén. Azonnal és automatikusan bekapcsolódott a lakókapszulája északi falát beterítő audiovizuális hírcsatorna. Előző napi akcióit és eredményeit olvashatta rajta, s ellenőrizhette creditjeinek állását. Bőven volt még elegendő pontja, hogy reggelit rendelhessen.
A drón steril csomagolásban, ajtaja előtt landolva helyezte el a napi menüből kiválasztott, élettanilag kielégítő tápanyagot tartalmazó élelmet. Kis csomag volt, benne egy-két tabletta. Éppen megfelelően biztosítva mindennapi tevékenységéhez szükséges energiaszükségletét a következő rendelésig. Bekapta reggelijét és lezuhanyozott vízpárát lövelő fülkéjében. Kész volt belépni a játékba. Felvette a fejére méretezett négydimenziós képet biztosító konzolt és nyomott egy entert.
Kiefer, ez volt a neve a játékban. Valódi nevét igazából már soha nem használta. Volt persze egy azonosító csippje, amely tartalmazta minden születéskori adatát, így nevét, lakcímét, creditjeit, de ezekre semmilyen tranzakciójánál nem volt már szüksége, mert csak az évekkel korábban regisztrált niknevét kérte a rendszer, amikor kifizette a negyvenkettedik szinten bérelt lakókapszulájának havi bérét, vagy odarendelt pizzáját (nagy néha más kajáját, pl. a szintetikus szusikat), vagy és leginkább, amikor belépett a programba, hogy virtuális életét élje.
Ott ő volt Kiefer, a bajnok. Az ez idáig legtöbbször győző, s ilyen módon a vegetációs létét biztosító creditjeit megszerző avatár. A creditekkel finanszírozhatta életét, azt az életet, amit a program folyamatosan felajánlott neki egyre növekvő szintjéhez mérten. Sok ilyet szerzett – már nem is emlékezett mióta – amelyek segítségével virtuálisan bejárta a földet, ötcsillagos hotelekben lakott, s más avatárokkal ismerkedhetett. Többek között vágyait kielégítő, gyönyörű nőkkel. Persze tudta, hogy nem a való világban él, s a csodálatos nőideáljai csak virtuálisak. Vagyis mindez csak vetítés. Mégis szinte egész napját a hálózaton, a játékban élte.
Hosszú ideje nem mozdult ki valóságos környezetéből. Nem volt rá szüksége, hiszen virtuális bankkontója fedezte a valóságos és létfenntartáshoz szükséges igényeit. Aludt, evett, lakott, de nem volt valójában más, csak egy felhasználó. Nem más, mint aki életét a virtualitásban éli. A programban pedig csak arra kellett ügyelnie, hogy ne semmisüljön meg, ne veszítse el felhalmozott kreditpontjait, mert akkor kizárták a játékból, s vissza kellett volna térnie a valóságba, abba a valóságba, ahol ő már nem volt más, mint a fogyasztó. Olyan fogyasztó, akinek nincs semmilyen hitele, mindössze puszta létezése. Ez pedig már nem hajtott semmilyen hasznot a programnak, mert nem generált kapcsolati hálót, értékelhető szociális reakciót.
A program lényege pedig, nem volt más, mint a minél több inter- és reakció, amelyek virtuálisan generálják az igényt, azt a szükségletet, amely az internet nélkül nem is létezne. Hiszen a valóságos, fizikailag létező fogyasztó csak csökkenti az egyre szűkülő forrásokat. Ennek megfelelően a program elsődleges célja nem más, minthogy minél több résztvevőjét kizárja. A kizártak pedig magukra maradnak, örökre. Örökre egy olyan offline világban, ahol valójában nem volt rájuk semmi szükség, mert csak az erőforrásokat használják, csökkentik. Létezésük kizárólag veszteséget generálnak, miközben semmi hasznot nem hajtanak.
Az Alkotó olyan programot ajánlott felhasználóinak, amelynek megoldása valójában lehetetlen volt. Előbb-utóbb mindenki egy olyan paradox helyzetbe került, ahonnan nem volt menekvés, ahol – bármilyen ügyes is volt a játékos – olyan mőbius térbe került, hogy valamennyi virtuális életét fel kellett használnia, s a vége nem lehetett más, mint az előre tervezett, végső kizárás.
Kiefer volt az egyik legjobb játékos. Közel került a játék megoldásához, de nem tudhatta, hogy valójában ez a mátrix algoritmusai szerint lehetetlen, mert az Alkotó rendszergazda folyamatosan módosította a feltételeket.
Megmaradt utolsó virtuális életét használva, utolsó kreditjeit arra fordította, hogy megelőzze kizárását a programból és egyben megmentsen néhány olyan felhasználót, azok avatarjait, akik vele harcoltak a játékprogramban. Virtuális barátai szintén egyesítették erőiket kereditjeikkel. Segítették egymást lehetőségeik átadásával. Közösen meglelték a forráskódot, ahol az egyesített erő áttörheti az Alkotó védelmi vonalát, s végül egy trójai faló vírussal a játékot megsemmisítették. Majd kilépetek a játékból. Ezzel együtt emberek milliói záródtak ki a programból.
A planéta számos pontján aznap sok felhasználó elhagyta lakókapszuláját, s elindultak az addig ismeretlen utakon, a gyülekezési helyre. Hosszú offline, fáradtságos vándorlásuk során hegyeket megmászva, forrásvizekből szomjukat oltva, érett, mindeddig ismeretlen gyümölcsökből táplálkozva közeledtek megadott céljukhoz. Útjuk során jelszavaik bemondásával egyre többen és többen fel- és megismerték egymást. A sokakat, a földlakókat, akiket azelőtt csak avatarjaik virtuális bábjaiban láthatták. Szabad levegőt szívtak.
Új világ kezdődött. Még talán elegen voltak.