Tulajdonképpen Karajos Gáspárban hónapok óta felmerült a bosszú szándéka, de a mikéntjére csak három napja talált olyan megoldást, amely kielégítette, mi több boldoggá tette, s leginkább kivitelezhetőnek látta. Terveket szőtt a polgármester lelövésére, de sehogy sem tudott megfelelő fegyvert szerezni. Megpróbált fondorlatos módon informálódni ennek mikéntjéről a kocsmában. Álcázott kérdéseket tett fel mindennapos szesztestvéreinek. Mint például: mivel lőtték le Kennedyt, mit talált fel Kalasnyikov, vagy micsodák és galambok a híres regény címe? Csak egy alkalommal kapott valamilyen választ midőn, Tóth Vendel komája kijelentette szándékát a válaszra, amennyiben meghívja egy házmesterre. Kihozta az italt és türelmetlenül várta a választ. Tóth Vendel felemelte jobb keze mutatóujját jelezvén, nagy igazságok fogják elhagyni száját, de elébb megízlelné a fröccsöt. Megízlelte fenékig, majd eképpen szólott: tököm essen a galambokba, én e címmel írnék szózatot, örökösen felzabálják a csirkéim elől a kiszórt tengerit! Karajos Gáspár mindebből két következtetést vont le. Egyrészt Tóth Vendel töke nem megfelelő fegyver a galambok ellen, kivált nem megfelelő céljához, másrészt a fröccs ára kidobott pénz volt. Több elherdálni való pénze nem lévén a lelövési szándékot megfelelő információ híján, elvetette.
Karajos Gáspár, amúgy békés ember volt. Például sosem vonta kérdőre az asszonyt, hogy közösen nevelt öt saját gyerekük közül miért van háromnak éjfekete, a két legfiatalabbnak tejfel szőke haja. Évek óta szájától vonta el a mindennapi fröccsözést, hogy etesse, s iskolába járassa a nagyobbakat. Egyre nehezebben, egyre csökkenő bevételei mellett. A családi pótlékból és három éve a közmunkáért járó némi pénzből. Hetente négy napot a polgármester földbirtokán végezte a napszámosi munkát, s két napot a város sportpályáján dolgozott, mint pályamunkás.
Mást gondolt. Jobbat, tudván, tudva, hogy napjaink fétise a marketing. Ennek megtestesülése pedig a gigant poszter. Természetesen arra pénze nem volt, hogy ilyet béreljen, még akkor sem, ha nagystílű kedvezményt tudna kialkudni a faluszéli posztamens tulajdonosától. Nem beszélve arról, fogalma sem volt ki is az. Bár eszébe jutott az a megoldás, hogy üzenetét festékszóró általi illusztrációval tegye közzé, mégis ennél hatékonyabb figyelemmaximálási megoldásra jutott.
Tervét a falusi stadion átadási ceremóniájának napját megelőző éjszaka hajtotta végre. Mint mindig, rábízták a futballpálya gyepének nyírását. Egész éjjel dolgozott a falu fűnyírásra alkalmazott kistraktorjával. Vonaltól vonalig járt, hol mélyebbre, hol magasabbra állítva a nyíró előtétet. Végül a mélyebb részeket gondosan befedte a levágott szecskával. Elégedetten tért nyugovóra az éj maradékában, s korán reggel elsőként érkezett a pályára, hogy beállítsa a pályára vízpermetet szóró locsolórendszer fejeit, ahogy az minden meccs előtt kötelessége volt. Mindössze a víznyomást ezúttal maximumra állította.
Hamar gyülekezni kezdett az átadásra a megyei előkelőség, s még a kormány részéről is érkezett celebritás, hogy egyrészt átvágja a nemzeti szín szalagot, másrészt jó étvággyal elfogyassza a klubház előtti tucatnyi kondérban már rotyogó birkapörköltet. Az új lelátón foglalták el helyeiket, hogy mindent jól lássanak. Természetesen némi jóféle pálinka formájában elfogyasztott welcome drink után. A polgármester a pálya szélén felállított mikrofon elé állt, hogy megkezdje hálával teli beszédjét. Hálával a pénzt adó kormányzat és megyei elnök felé, s nem kis részben saját maga felé.
Karajos Gáspár ekkor indította el a locsolórendszert, amely magas sugárban lövellt ki az előre pontosan beállított szelepekből. A polgármester pillanatok alatt bőrig ázott, a hangosítás csak sípoló és nyekergő hangokat lövellt a térbe, míg a pálya közepén a nyomás elsöpörte az üzenetet addig leplező levágott szecskát.
Néhány perc múltán az ünneplő tömeg az új fedett lelátóról tökéletesen kivehetően ezt olvashatta a focipálya felújított, alulról fűthető gyepének közepén, méteres betűkkel:
FÁK YÚ POLGÁRMESTER!
Karajos Gáspár angol tudása hagyott némi kívánnivalót maga után. De ezt ő nem tudta. Elégedett volt.
De mégsem egészen. Mármint akciójával teljes mértékben, de fondorlatos bosszújával még nem igazán. Mivel falujukban nem volt postahivatal sem lottózó, így hát másnap reggel vásárolt egy retúrjegyet a közeli városba a helyi érdekű vonatra. Kényelmesen elhelyezkedett a másodosztály fapadján, s miközben jó étvággyal elfogyasztotta az előre csomagolt mustárral megkent kenyerét, még egyszer lépésről lépésre átgondolta gonosz tervét. Az állomásról egyenesen a közeli postára sétált, s mivel egyéb hivatalos dolga nem volt, meg sem állt a sorszámosztó automatánál. Helyette a tárolóból határozott mozdulatokkal magához vett egy-egy kitöltő blankettát valamennyi lottójátékhoz. Visszafelé még az állomás restijében az útravaló elemózsia leöblítése céljából megivott egy kisfröccsöt – úgy gondolta ennyit megérdemel – s a következő vonattal hazautazott. A szelvényeket gondosan elrejtette stelázsija mély fiókjában. S türelmesen várt, míg elérkezik az ő ideje. Éberen figyelte a lottó nyereményjegyzékeket a Nemzeti Sport mellékleteiben, naponta átlapozván azokat a közeli élelmiszerbolt hírlaptárolóján. A nagy nyereményt várta. Egymilliárd még kevés volt neki. Kettőnél gondolkodott, majd cselekedett. A húzás napját követő hétfőn ismét elutazott a közeli városba, s a postán befizetett egy szelvényt az előző heti nyertes számokkal.
Otthon első dolga az volt, hogy a bizonylaton két számot biztos kézzel átírt. A játékba küldve, illetve az érvényesség dátumokat. A hármasokból egyszerű volt nyolcasokat alkotni, kivált miután legalább négy tucatszor elpróbálta egy á négyes rajzlapon, amit a legkisebb gyerek asztaláról csent el. Máris volt egy két és fél milliárdos nyertes szelvénye.
Nem maradt más dolga, mint rendkívüli szerencséjét aznap este a kocsmában két fröccs között – hiába, a megalapozott siker érdekében általában befektetést is szükséges eszközölni – Tóth Vendel cimborája fülébe súgni. Ezután megint várt. Nem kellett sokáig.
Családja már mélyen aludt, de ő még csak félig. Határozott kopogtatás verte fel szendergéséből. A polgármester kért bebocsátást ölelő karokkal, mögötte a falu körjegyzőjével, álmos szemekkel, hóna alatt dossziéval.
Beengedte őket, hisz terve része volt, s mosolyogva hallgatta végig az elöljáró nyájasan dicsérő szavait, mint a falu megmentője. Azzá vált, rendkívüli szerencséjével egy csapásra. Segíteni érkeztek hozzá, hallotta a polgármester mondatait, aki azt is tudtára adta, hogy az általa, s csakis általa ajánlott megoldással gondtalanul élhet az idők végeztéig, még azon is túl. Mindössze két dolgot kértek, mutassa meg a nyertes szelvényt és írja alá a már előkészített vagyonkezelési szerződést, amellyel meghatalmazza a polgármestert, hogy a nyereményösszeget megfelelően befektethesse a közösség érdekében.
Elfogódottan kereste elő a telitalálatos szelvényt és átadta a polgármesternek, aki a nála lévő napilapban közölt számokkal egyeztette. Az elöljáró kedve láthatólag még rózsásabbá vált, elégedetten adta vissza a szelvényt, miközben már sokadszor ölelte át Gáspárt, a falu megmentőjét, a szerencse fiát. Volt még egy, a második, ici-pici kérése: írná alá Gáspár azt a szerződést, amelyben a nyeremény összegének húsz százalékát, nem neki, hanem három éves kicsi fiának ajándékozza. Nem másért – szónokolta emelkedetten a polgármester – mint a jövő nemzedékéért. Nagycsaládos Gáspár barátja meg kell, hogy értse eljárását!
Miután Gáspár az előkészített dokumentumokat aláírta és a körjegyző, mint az aktus hitelesítője, akkurátusan nedves és száraz bélyegzőkkel egyaránt parafálta, a polgármester tett még egy ígéretet: a lehető legrövidebb időn belül a főtéren szobrot állítunk neked, Gáspár! Nagyobbat, mint a tizennyolcas emlékmű.
Mindezek után a polgármester kinyitotta a magával hozott barackpálinkás üveget, s áldomást ittak hármasban az egyezségre, ahogy illik. Távoztukban az udvaron, hogy ne zavarják a házban alvókat, még néhányszor elénekelték a Fehérvári huszárokat….
Karajos Gáspár visszatérve vályogfalú házába néhány hasábfát tett a kialvóban lévő sparhelt tüzére. A fellobbanó lángon megkapatta a szelvény papírját és a lángján meggyújtotta aznapi utolsó cigarettáját. Mélyeket szívott a dohányból. Most volt elégedett. Vagy mégsem?
