(regényrészlet: A moszkvai nemzetközi lövészverseny)
TU 134-es sugárhajtású géppel repültek, a szovjet légi ipar büszkeségével, amelyről az a hír járta, hogy vele még bukófordulót is képes néhány veterán pilóta végrehajtani. Remélték most ez, azért nem következik be. Első repülésük igazán kellemesen és kényelmesen telt, hisz rajtuk kívül csak négy mogorva öltönyös ember foglalt helyet az utastérben. A kapitány, miután elérték a repülési magasságot azt is megengedte, hogy bemenjenek a pilóta fülkébe. Éppen szép felhőtlen idő volt, gyönyörködve nézhettek le a Kárpátok havas bérceire. A landolást szinte észre sem vették.
Mindenre jó, diplomata útlevelük segítségével villámgyorsan keltek át a vámon, csak néhány percet vett igénybe a teljes testre kiterjedő alapos motozás egy zárt fülkében. Szállást a huszonvalahány emeletes Mézsdunarodnyij Hotel sokadik emeletén, kétszobás apartmanban kaptak, ahol be volt készítve egy üveg Sztalicsnaja vodka és egy másik, egészen más formájú üvegben, ecetes uborka. Éhesek voltak, a gépen kapott sült csirkébe csak belekóstoltak, mert állaga leginkább a gumiból készült játék állatra emlékeztetett. Hát, gyorsan megették az uborkát, az italt későbbre hagyták. Szerencsére közeledett a vacsoraidő.
Lementek az étterembe, ahol az egyik asztalnál a négy sötét öltönyös útitárs ült, míg egy másiknál középkorú férfi pezsgőzött. A hatalmas épület egyébként teljesen üresnek tűnt fel nekik, mindössze a folyosójuk végén ült kis asztalkája mellett egy fehér köpenyes fehér fityulás asszonyság, aki távozásukkor elkérte, érkezésükkor átadta a szobakulcsot. Pinyő szerint ez igen előrelátó dolog, mert a nővér, ha a vendégekkel valami egészségügyi probléma merülne fel, azonnal kéznél van.
Hangosan tanakodtak, hová üljenek a megterített több tucat szabad asztal közül. Az egyedül pezsgőző férfi barátságosan odaintette őket saját asztalához:
Hallom szavaikból fiatalemberek, magunk is magyarok! Jöjjenek, vacsorázzanak velem, én most éppen ünnepelek, de jobb ez társaságban.
Lajosék készséggel elfogadták az invitálást. A férfi intett a pincérnek poharakért és töltött vendégeinek is a pezsgőből. Kölcsönös bemutatkozást követően elmondta jókedvének az az oka, hogy éppen ma védte meg doktori disszertációját a Lomonoszov Egyetemen. Mától a nemzetközi gazdasági kapcsolatok doktora. A következő pohár után azt is elárulta, hogy disszertációja tárgya a kollektivizálás hatása a mongol lótenyésztésre.
Akkor Ön uram, jól ismerheti azt a távoli országot – állapította meg Lajos.
Éppenséggel nem jártam abban az országban és remélem nem is fogok, mert ott nincsenek ilyen hotelek, csak jurták a pusztaság közepén, se WC, se pezsgő. Nem nekem való az.
A barátok elfogadták álláspontját és gratuláltak tudományos sikeréhez. Került még pezsgő az asztalra, valamint a tudományok nemzetközi doktorának ajánlására borscs leves, utána közepesen átsütött, vagyis félig véresen tálalt, bélszín szték. A számukra ismeretlen ételeket igen jóízűen fogyasztották a fiúk. Ekkor még valaki érkezett a csaknem üres étterembe. Újsütetű barátjuk őt is asztalukhoz invitálta, hiszen mint mondta ez az ő napja, mindenki a vendége. Hamar kiderült az érkező orosz színész és itt éjszakázik, mert holnap korán reggel vendégszereplésre, Magyarországra indul. Magyarul mutatkozott be:
Arkagyíj Rajkin vagyok – mondta – humorista, bár inkább hívjatok úgy, humanista, ezt már oroszul.
Egy-két pohár után kiderült egy budapesti színház meghívásának tesz eleget kultúrcsere program keretében. Holnap Moszkvába érkezik a Lokomotív Gt tánczenekar koncertkörútra az Orosz Föderáció több városába. Rajkin szerint ezt a cserét valami vengerszkíj kultúrnacsalnyik intézte, akit ő személy szerint ugyan nem ismer, de nagyon hálás közbenjárásáért, mert ez lesz első külföldi útja. Úgy emlékszik a neve jóakarójának tavaris Aczél, ami a saját nyelvén sztálint jelent. Ezt azután fedezte fel, miután a magyar turnét elrendelték számára és néhány szót igyekezett megtanulni magyarul, hátha ezekkel sikere lesz az ottani közönség előtt. Rajkin poharát megemelve még tovább is bizonyította friss nyelvtudását:
Vááláámi vááán, de neem az igázi!
Asztaltársai megnyugtatták, ezzel biztos sikere lesz pesti közönsége előtt. Az est végén, mikor a fiatal vendégek jövetele céljának megbeszélésére került volna szó, az egyik mogorva öltönyös férfi közbelépett:
Elvtársak, talán ideje lenne nyugovóra térni, mert az étterem most éppen bezár.
Új barátjuk készséggel fizette ki a cehhet, ami jól jött Lajoséknak, mert nem volt egy árva kopejkájuk sem. Lefekvéskor Pinyő annyit mondott Lajosnak, hogy szerinte ezek az itteniek kicsit meg fognak lepődni az LGT koncertjén. Lajos annyit válaszolt, a most tapasztaltak szerint nem jobban, mint a Rajkin nevezetű humanistán, Pesten. Persze lesz, ahogy lesz, aludjunk. Nekünk is fellépésünk lesz holnap.
Reggel hétkor, mert hát az esti pezsgőzés kissé meghosszabbította álmukat, arra ébredtek, hogy a nővér (akit gyezsurnajának hívtak, mint később megtudták) kopogás nélkül szótlanul, nem éppen kedvesen, ágyuk elé lökött egy kis kocsit a reggelijükkel. Rajta az elmaradhatatlan savanyú uborkával és egy-egy pirospozsgás piroggal. Kavargó gyomruknak ezúttal is jól jött a savanyúság. Volt még egy cetli is a tányérok mellett, amelyen az állt: Díszegyenruhát vegyenek fel! Pontban nyolckor a főbejárat előtt! Távozásukkor az ajándék üveg vodkát a kulccsal együtt adták le a folyosói asszonyságnak, aki ezután már többször köszönni is hajlandó volt felügyeltjeinek.
Két, sofőr vezette fekete Sirály autóval, elől ők, hátul a négyek, indultak el a Vörös térre. Kis csapatukat a sofőr, egyben idegenvezető, futólépésben vezette körbe a haladó világ főterén. Két helyen is több száz méteres sorokat találtak. A GUM áruház és a Lenin Mauzóleum előtt. Sétájuk közben Pinyő, Lajos fülébe súgta, ezek a ruszkik valószínűleg rengeteg hagymát is zabálhatnak az uborka mellett, mert mi másért állítanának egy ilyen nagy, hagymakupolás templomot, épp főterük közepére, a leveszöldség tiszteletére?
Szerencsére nekik nem kellett a sort a mauzóleum előtt végigvárni. Kalauzukat követve masírozhattak be, ahol megtekintettek egy kopasz múmiát, s koporsója végéhez, a kezükbe nyomott koszorút, kegyeletük jeleként katonásan tisztelegve, el is helyezték.
Ennyiben is maradt a turizmus, mert már várták őket Moszkva, egy másik centrumában lévő fedett sportcsarnokban, amelynek küzdőterét a nemzetközi verseny érdekében szabályos lőtérré alakítottak. Rövid idejük volt a felkészülésre. Ez leginkább Pinyőt sürgette, akinek a négyektől utánuk hozott, a kis bőröndben lévő kellékek segítségével, tanzániai versenyzővé kellett átalakulnia. A folyosón találkoztak a hazai versenyzővel Igorral, aki szívélyesen üdvözölte ellenfeleit. Az afrikai versenyzőt, az immár néger Pinyőt kitárt karjai között jól meg is lapogatta. A magyarnak pedig sportszerű kézfogással kívánt jó versenyzést.
A díszpáholy előtt kellett a felvezető egyenruhás mögött felsorakozniuk, ahol a szovjet előkelőségek, élükön a főtitkárral, tisztelgéssel fogadták a katonás viadal küzdő feleit. Középen Lajos felismerte Julius Nyererét. Szintúgy tisztelegve, lassú fejmozgással követték a három nemzet lobogójának ütemezett árbocra húzását, hallgatták végig egymás után a himnuszokat. Legalábbis a szovjetet és a magyart, mert tanzániai himnusz nem volt található az ottani hangtárban. Ilyen formán egy kongás, vidám afrikai zenét hallhattak, továbbra is katonás állásban. Persze meglehet, ilyen himnusz még akkor nem is létezett, vagy legalább is lekottázva nem volt.
A viadal tíz darab tízes szériájú álló helyzetű lövésből állt, harminc méterre, egy-egy sorozat után rövid fegyvertöltési szünetekkel. A nézők közeli monitorokon követhették a célon becsapódó találatokat. Lajos, mikor kézbe vehette puskáját a lőállásban, azonnal felfedezte, hogy azon hiányzik az irányzék. Érzésből kellett lőnie, de ilyen módon komoly hátrányba került az első sorozatokban. Pinyő akkor sem találta volna el a célt, ha van fegyverén irányzó. Öt sorozat után hosszabb szünetet kaptak a versenyzők. Igor, aki nagy előnnyel vezetett már ekkor, hátrament néhány korty vizet inni. A VIP közönség szintén frissítő italokat kapott páholyában. Ezt használta ki Pinyő és egy szinte láthatatlan villámakcióval kicserélte Igor fegyverét Lajoséval. Ezzel kiegyenlítődtek az esélyek. A jó fegyverrel döntetlenre mentette az állást Lajos. Szétlövésnek kellett következnie.
Ekkor Brezsnyev elvtárs, aki jó szokásához híven már néhány száz gramm vodkát megízlelt, határozott mozdulattal intett. Mozdulatlanná és elcsendesedetté vált a csarnok. Ledobta saját marokfegyverét Igornak, s utána Gromikóét, kirántva azt a külügyminiszter övére rögzített bőrtokból, Lajosnak. Most majd ezzel, mondta. Sajnos a Gromikó fegyvere bizonyos nemzetbiztonsági okokból manipulált volt, ezért Lajos nem nyerhette meg a viadalt.
