Apám ekkor született, bár a történet sok évvel előbb kezdődött. Valamikor a múlt század legelején. Nagyapám, Pál – hétszilvafás nemesemberként tanulni és dolgozni kényszerült felmenői felelőtlen, dzsentri életmódja okán. Kitanulta a mezőgazdaságot és a saját kisgazdasága mellett egy gróf nagybirtokán vállalt gazdatiszti munkát, mígnem Ferenc Jóska 1915-ben elhívta hadseregébe és kivezényelte az orosz frontra. A dicső hadakozás helyett hamar hadifogságra jutott.
Szakértelmére a muszkának is szüksége volt, így hát sok évig marasztalták. Termelt búzát, zöldséget, hizlalt állatot, vetett és aratott, hol a kozáknak, hol a kommünnek – mikor éppen ki volt a gazda. Talán egyszer Svejkkel is találkozott és együtt anekdotáztak a légyszaros képről és a blitzkrieg-ről. Aztán valahogy mégis megléptek egy utolsó sör után, ténferegve, kitántorogva a határok nélküli Kelet-Európából Pál megmaradt utolsó értékén, a Doxa karóráján szerzett, két seggel megült lóval országnyi rónákon, együtt. Kassa előtt váltak el. Svejk Budejovicébe.
Pál a Jászságba tántorgott haza. Akkor már más-más nevű országokba. Csak otthon tudták meg, hogy addigra emberek ezrei egészen másfelé tántorogtak ki. Hazaért. Üresen állt romos háza, a kurta ablakon be-befújt a kora őszi szellő. A padláson meglelt kutyabőrrel takarta el a huzat útját. Nem ette meg ukrán lovát, inkább a kert leszedetlen aszalós gyümölcsein élt. Hol fenyegetéssel, hol jó szóval, visszaszerezte szerszámait szomszédaitól. Munkát vállalt lovával élelemért, vetőmagért a környék parasztjainál.
Túlélte a telet. Túlélte a tavaszt. Nyárutón már tőle vették a búzát. A következő aratáskor már szinte mindenki nála vásárolt, miközben számos falubeli napszámos neki dolgozott. Ukrán lova már csak szabadon legelészett a kifutón, s ha oroszul szólította – igyi – nyerítve nyargalt gazdájához.
A következő évben jött el hozzá a gróf. Részesművelést ajánlott, kérlelte, még le is térdelt Pál előtt, hogy vegye kézbe a nagybirtok igazgatását, ahogy régen. Pál ezt nem akarta, nem akart már senki szolgája lenni, de a régi barátságukra tekintettel végül megígérte, hogy megvizsgálja a birtokot és esetleg meglátja, mit lehet tenni az elhanyagolt gazdasággal. Magában persze tudta, hogy az a nagybirtok szakértőn igazgatva valódi piaci lehetőség, hiszen ismerte minden parcelláját. Talán valahogy még meg is sajnálta a dilettáns grófot.
Egy közeli reggel „igyi”, kiáltott ukrán lovának. Együtt, egymás mellett elindultak a gróf vidéki kúriájához. Eti, a gróf szobalánya nyitott kaput és kicsit félszeg, de mégis kacér mosollyal betessékelte Pált. Pál maga elé engedte őt, hogy mutassa az utat s szorosan követte. Az a néhány méter örökre rabul ejtette. A lány magas karcsú termete, szőkébe hajló barna, kibontott selymes haja, kacéran ringó csípője, csizmás-hangtalan járása, rózsaszín karja, csaknem elfeledtette vele miért is jött.
Csodálkozott a gróf Pál gyors, egyszerű válaszán, de boldog volt, hogy van ki hamarost és értőn kezébe veszi birtoka igazgatását. Maga pedig mehet vissza a városba, élni azt az életet, amit – szerinte – megérdemel s amihez most már biztosítják a fedezetet. Ismét rálelt emberére, miután Pál csak annyit mondott, furcsán elfúló hangon: vállalom.
Vasárnap a heti vásáron találkoztak Eti és Pál. Felültek a körhintára. Eti szoknyája lebbent a szembeszélben és boldogan kacagva, a lassuló-megálló hintából előtte kipattanó Pál erős, kitárt karjai közé simult. És még aznap hányszor és hányszor.
A nap végén együtt sétáltak, mögöttük az ukrán lóval Pál házába. Szerették egymást egész éjjel hányszor és hányszor. Hajnalban Pál, ölében a fáradt-gyönyörű, meztelen Etivel kisétált portája elé és csókolta hányszor és hányszor. Lova az ébredő nap felé bólogatva hangosan nyerített, hányszor és hányszor. E napon fogant apám és megszületett kilenc hónap múltán, mint szerelemgyerek. Pál másnap kezességet vállalt a gróf hatalmas bankkölcsönére, amelyet az mégsem a birtok fejlesztésére, hanem inkább kártyaadósságai törlesztésére fordított. A jótálló Pál birtokát a gróféval egyetemben, bár rövid idővel később, de jog szerint, szintén elárverezték.
Pál aznap kapott gutaütést. Eti két évig Pál elfogyó testét egészen haláláig, odaadóan ápolta. Lelkében szótlan-szerelmesen mindvégig őrizte annak a valamikori szerelmes napnak az emlékét. Pál testét az ukrán ló mellé temette, miután apámat – általam sosem látott nagyapám – a halálos ágyán nevére vette.

További bejegyzések
VI. Jobbágyi Kortárs Művészeti Fesztivál
február 10, 2025
Az ePUB VERSESKÖTET ALKOTÓI NÉVSORA
február 5, 2025
Az ePUB VERSESKÖTET PÁLYÁZAT LEZÁRÁSA
február 2, 2025
FEBRUÁRI PÁLYÁZAT
február 1, 2025