Te még nem, soha nem láttál engem.
De tudod, hogy egyre közelítek.
Amikor mégis meglátod. Egész közel. Az arcom.
Tudni fogod. Megérkeztem. Én vagyok.
Éles ritmikus hang a zsigereidből:
összeroppantom a múltad!
Lehetőségeidet áthúzom.
Kuporgatásod összetöröm.
A rendjét is, amivel kuporgattál.
Elkattan érvénytelen fegyelmed.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
