Szárnyakká lesznek szirmok.
Csapkodva emelkednek.
Szállnak fehéren, éneklőn magasba.
Hullámzanak, lebegnek.
Vakító fehéren ragyog
delelő fényben a fűszál lapja.
A fák törzse simul
tenyeremen, mint tényeren,
áramlik a növényi élet igenje:
ahogy együtt lélegezem a lombokkal,
ahogy fentről látom zöld hátuk.
Hívom vissza anyám.
Fürdöm az ég tavában.
(Megjelent: Alföld 2018/2. szám)