Payer Imre: Skízis

Én ott maradok örökre.
Útkereszteződés. A fák csúcsa. Égbolt.
Aszfalt, fordult nézetben, újra aszfalt,
kattanás. Én ott maradtam.
Valaki kilép belőlem, menni kezd. Megy.
Mint feltevések sorozata – halad.
A lények, képek gyorsuló
vetülete fordul így,
kikattan belőlük a szervező közeg.
De a vanban minden mozgás megáll.
Aszfalt van. Szótlan ég van. Mozdulatlan napsütés.
Tér és idő vákuuma. Bezáródtam.
Én ott vagyok én. De itt beszélek,
nyelvtani egyes szám első személy,
a hallgatag közepet körbe beszélve,
a szavak, mint fémlapocskák – lebegnek.
Hallom, valahonnan mindennél fenyegetőbben
szélvihar közelít. Lapocskák, világok
süvöltenek –