Payer Imre: Nincsen hajnal

Vonalat húzok megszerkeszteni
zárt egészt, egy teret.
Zökkenjen helyre fatörzs, ragyogás,
archetípus s a levelek.

Felszakadó
részekben a sík végtelen.
Köralakú, piros karton a nap.
Nincs mélység.
Akár az egyiptomi falfestményeken.

Gurul a piros karton. Karneváli
sziporkázás a vízen. Súlytalan
mozdulatok. De érkezik
az éjjel, melyben
ernyedt öntudat és hypomán
magafeledtség váltógazdasága
működik – de nem tart semerre.

Egy év múlik el. És várom a hajnalt.
Berregni, bőgni
kezdenek az autók. Egy trolibusz
áramszedője kiakad. Milyen korán!
Úgy lesz reggel, hogy nem volt hajnal.

Az éjjel mélyén nincsen hajnal.
Ez nem fény, csak a bolygó fordulása.
Másszínű éj. A reggel
összes pillanatában benne van az este.
Héliosztalan héliosz-szekér.

Változtatnom e korban nem lehet.
Nyugdíjas forradalmárok és ifjú stréberek…
Öregfiatalon, éretlenvénen,
mégse ágybanpárnákköztesen, mégse
hervadógyertyaszálasan,

de hősiessunyin, de kezdettőlcsalódva
mégse mondok le Napról, mozdulatról,
a génekbe parancsolt optimizmusról!

De nézd… A sirályok. Még alig, hogy felszálltak,
és a szél máris elhajítja őket –

További bejegyzések