Payer Imre: KEZDETVÉG

Emlékszem rá. Ahogyan magamra.
Itt, ahol lakom. Laktam akkor is.
Itt volt a közeli kórházban. Nem látogatott meg.
Talán csak egyszer. Egyszer talán eljött.
Most por egy urnában. Hazament pornak.
Ez vár mindannyiunkra. Ilyen
az erő-összefüggésrendszer
működésének esetlegessége.
Valami odébb lök. Mintha csak.
Ingerült-szórakozottan.
Sérülünk. Sorvadunk. És…
Hárompontnyi metafizika.
Így érne most véget? Ugyan!
Hogy érne bármi?! Akármi.
Orvosságos úton slejmes-édes szellő.
Légi nektár gyümölcsös napfényben.
Úszkálnak karjaim, vállam
lendületzöld, virágzó lombokhoz.
A boldogság egy észrevétlen kattanás.
Az induló lépés az utolsó.
A nyitójelenet rögtön a finálé.
Kezdetvég. Utána
az emlékezésre emlékezem.