Húsz éve. Kilencszázhetvenöt.
Mozi előtt gyűlnek ringlószagú lányok.
Suhogó körvonalak. Szinte leng a K. tér,
az N. utcáról rátér
készülő, őszi délután.
Húsz évnek annyi.
Édes-holt idill.
Bezárt a mozi. Tömb és nem suhogás.
Cédrus és násfa. Peregő vakolat.
Ő ahhoz az őszhöz. Befejezetlen maradt.
Terrorizált vita. Statikai nap.
Lóg az eső lába, mintha majd dézsából.
Vissza oda-hová? Lehet visszalenni?
Akit éjjel raktam, megomlott nappalra.
Kiválasztott vagyok. Nem választott senki.
Hajlik a levegő
kárpitja, a város
brokátja átszakad.
Zuhanok a kőre.
(Epilógus)
Most nyár van. Most van nyár.
Biztosan nem ez az, amire vártam.
A K. teret, ami az, s benne őt-magam
nem találtam.
Történik, és nem volt. Készül, máris emlék.
Mostban dúló nemlét,
szétomló nyári délután –
