Payer Imre: HOGYAN LÁTOM A FIATAL SZÍNMŰVÉSZETET?

Mintha nem akarnának példaképeket választani. Ezt amolyan személyi kultuszosdinak fognák fel, amitől irtóznak.
Nagy és széleskörű a technikai felkészültség. A mozdulat, a hanghordozás, a mimika teljesítménye a pantomimesekkel és a balettosokkal vetekedik.
      De igazságtalan az idő.
Érdekes, hogy a sztárság jó hatvan ötven-negyven évvel ezelőtt nem igényelte ezt.
Marlon Brando a színész-zseni még szöveget sem volt hajlandó tanulni – a leglustább Holywood-i félistenként tartották számon. Mások voltak a szempontjai. Kirk Douglas mesélte, hogy Brando csak félszegen motyogott, tett-vett, aztán hirtelen egyik pillanatról a másikra megtörtént a csoda! Kinyílt a szituáció, ott állt a legkarizmatikusabb karakter, mindenkinek leesett az álla!
      A maiak mindent tudnak a techné-ről, egyszerre színművészetet és a művészetnek a paródiáját is. Jacques Derrida mondta, a paródia nem az igaz szöveg kiegészítője. Minden szöveg lehet paródia, az igazságszöveg is. A fiatalok felfogása – persze a színészet testi, nem nyelvi művészet – rokon ezzel a felfogással.
Ami a társadalmi felelősséget illeti, egyfajta klubszerűség kiállását vélem felfedezni. Vagyis van társadalomi-politikai szándék, de ez nem akar váteszi lenni, inkább a kisközösség barátságos hitelessége jellemző rá.