Payer Imre: BULVÁRSÁV

Volt egyszer egy Dezső. Vitte a motyóját és nem vitte semmire. Elkeseredésében bűvésznek állt. Túl az Óperencián, egy óceánjáró hajón nyulat varázsolt a cilinderből a szezonálisan nagyérdemű publikum gyönyörködtetésére. Az igazat megvallva, Dezső szája körül, ha mosolyt villantott, megjelent egy aprócska grüberli, amely – különösen félprofilból – igencsak elbájolta a hölgyeket. Egy amerikai mágnáskisasszony, bizonyos Miss Lucy már-már szerelmi transzban félvagyont ajándékozott a varázslónak, amikor az kiemelte az ébenszín fejfedőből a hófehér tapsifülest a háborgó habok fölött, hiszen Dezső arcán felragyogott a mágikus grüberli. Ezért, ahogy a hajó kikötött az óceán partján levő dokknál, partra szállott Dezső, levonta bűvészetének varázslásvitorláját, és megindult Magyarhon felé. Meg sem állt, amíg Budapesten, egy hetedik kerületi Alsóerdősor utcában lévő bérház alagsoráig el nem érkezett. Budapesti csikágó – itt nyitott fényképész műtermet. A decensen málladozó vakolattal díszes lépcsőházban pedig gyakran futott össze a házmester lányával, név szerint Micivel, a Király színház naiva üdvöskéjével. Mici igazi neve Tégla Tekla volt, de ez senkit sem érdekelt. A rivaldafény volt a mindene, amíg el nem bájolta az alagsori grüberli. Dezső nemsokára a bérház emez alvilágába is bevezette Micit, alias Teklát. Addig-addig vakuzott a műteremben, még kifotózta a művésznőt a színházból, aki művész nőből valódi feleséggé és háziasszonnyá avanzsált már később, egy Rottenbiller utcai, akkora már ötszobás lakásban. Igen ám, csakhogy a sors közbeszólt. A világháború után három évvel furcsa fekete autó közelített az ötszobás lakhoz, akármilyen sebesen, mégis lemaradva egy brosúrával. Mici, alias Tekla addigra már a szüleinél bújt, Dezső pedig lélekszakadtan kóborolt a budai hegyvidéken. Történt egyszer, majorságra bukkant valamely félreeső lejtő sarkában. Beljebb kies présház. Ebben a pillanatban meghallotta a fekete autó jellegzetes brummogását. Azonmód beleugrott a házbéli kis szoba közepén díszelgő ládába. – Szőlő vagy? Krumpli vagy? – szólalt meg egy hang a benti sötétben. Dezső először nem hitt a fülének, a szemének se hitt volna. A benti társa nem más volt, mint Jókai Mór. Dezső először nem tudta eldönteni, ő bolondult-e meg vagy a hírneves írófejedelem. De Jókai később kifejtett.
Szőlő: szolgabíró. Krumpli: kóborcseléd. Én meg a metropolisz kellős közepén trónolok. És igaza volt. A tulipános láda teteje és oldala Budapest kiemelkedő nevezetességeit ábrázolta. Dezső már éppen válaszolni akart, amikor eget sújtó dördüléssel beszakadt a tulipános láda teteje. Abban a pillanatban Jókai Mór a XIX. századba szállott, ő pedig ott maradt egyedül és kiszolgáltatottan a betörő ávósok szeme előtt. Egyik acélmarok máris megragadta a grabancát. Bezúdult az éles fény a rejtekhelyre, de éppen ezért Dezső a ládasarkában megpillantott valamilyen furcsa port. Átvillant az agyán, lehet, hogy ennek segítségével teleportált Jókai Mór. Utolsó pillanatban belenyúlt és felszippantotta. A következő minutumban az ávósnak leesett az álla, Dezső pedig hatalmas csobbanással zuhant hatalmas víztükörbe. A mediterrán ragyogásban rikító rikoltás harsant. Hey man! What’s up! Who are you?! Dezső Jókai ládájában azt hitte, a sötétben megvakult, itt a verőfénytől biztos volt abban, káprázatot lát. A harsogás tulajdonosa egy jacht fedélzetén állt, enyhén szólva kapatosan. – Dezső vagyok – mondta Dezső. Hozzátette, fogalma sincs, hol van? – Az illuminált jachtos harsogva nevetett. – Ez itt a Földközi-tenger – nevetett. Már egy éve hajókázom itt céltalanul. Errol Flynn vagyok. A rivalda fényében szupersztár és a női szívek bálványa, a rivalda sötét árnyékában biszexuális, pedofil és náci ügynök. Dezsőnek azt ajánlotta, menjen Hollywoodba, mint ő tette egykoron. De ne a diktatúra szemléletét vigye magával. – Ha milliárdos akarsz lenni – be open! Főleg a feneked és a szád. Hiszen, miképpen a mediterránum nagy költőnőjének, a lyra szülőanyjának, Szapphónak halhatatlan időmértékében szavalom, partiba vágnak, tá titi tá ti. – Hozzátette, ahogy Magyarországot szeretnék a birodalmak. Dezső csak hebegett. Okkertakaros ragyogás már a testemben is, odakinn a tágasban és a fény már a szememben is kering – gömbteljes uralkodó. All right – mondta Erről, és kirakta Dezsőt a parton. Innen sodródott tova a mi hősünk először a szárazföldön, később a Nagy Vízen is túlra. Úgy döntött az újhazában, mégse lesz open. Csak annyiban, hogy hungarian hurkashopot nyit. Nem is lett milliárdos, csupán szerény milliomos. Rövidesen Mici alias Téglás Tekla is követte itteni otthonába. Évtizedek múlva megkérdezte Dezsőt. – Nem akarunk mégis hazamenni, az óhazába? – Dezső nem válaszolt, csak annyit dörmögött-dúdolt maga elé. – Teklám, tubicám, a jövőt nem tudhatom. Ez itt egy avenue. Az igazság útja gyors, felületes és külső. Az elmélyedés hazug, önélvező, az alaposság reszkető kezű, görcsös gyávaság. Ha meg akarod tudni, ki akarod mondani az igazságot, légy elnagyolt, szinte szórakozottan kezdetleges, a kezdetet, forrást így éred el, így lesz pontos a szó. Ne erőlködj, akkor hallgatsz oda igazán, ő figyeljen, találjon rád, beszéltesse hallgatásod. Mi ez a feltárulás? Végső soron és egy szóval: Bulvársáv. –

További bejegyzések