Payer Imre: Az igazgatónő

Vagy a spicc cipő, vagy én
– mondta a halálos beteg apád.
Így nem lettél balettos. Üzletasszony lettél.
Elhíztál. Arcodra fagyott a
szívélyes maszk.
Meddő vagy, örökbe fogadtál
egy szőke fiút. Két percbe telt.
Egyre többet gondolsz a
húsz év előtti, rosszul világított,
gyéren bútorozott lakásra az Andrássy úton.
Itt adtál el három táncost Bécsbe.
Az egyik az első férjed volt.
Ő vette fel a spicc cipőt. Te teremtetted.
Elmentetek az országból.
Odakint férfiakkal csalt meg.
Elváltál. (Elég volt! Már úgy éreztem,
egy ketrecben élek, amelybe
én zártam be magam.)
A munkába temetkeztél.
(Hétvégenként bezárkóztam a lakásba
egy mirelit csirkével. Hétfőn aztán
kezdődött megint a tizennégy órás műszak.)
Mostani férjeddel egy repülőtéren
ismerkedtél meg két tárgyalás között.
(Az volt életem legboldogabb pillanata,
amikor a parkoló autójában felhúzta az
ujjamra a jegy-gyűrűt.)
Milliárdosként jöttél nem haza, csak vissza.

További bejegyzések