A titáni betonfalak
fölött a kitágult égbolt,
a márciusi felhők.
Két férfi ingujjban, fölfelé
néznek. Enyhe terpeszállásban.
Szálegyenesek, kissé testesek.
Fölfelé mutatnak. Előre.
Igen, ez az, ami nincs.
Hajlott hátú gombnyomogatás
a tévé távirányítóján.
A levegő valahogy szürke
odakinn az utcán.
Mint hűlő kotyvalékban, fokozatosan
süllyedve forognak körbe-
körbe nappalaim, éjjeleim.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
