Mintha köszönnének a pipacsok
az autóút mentén.
Igen, az ő hajlékuk itt van.
Ahol átsuhan, átrobog mindenki.
Perctöredékre.
Aranymorzsás napfény.
Rojtos-vörös a felhő. Ég az ég.
Figyel a kék csend.
Nemsoká fekete.
Talán egy angyal
láthatatlan karddal utat vág innen.
Panelföldrészről panelföldrészre.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
