Paudits Zoltán: PORCELÁNREMÉNY

Belesüppedt a délutánba
vágyaink fülledt,
iszapszagú magánya.
Korlátok közt billeg ide-oda létünk,
összetörte a gyilkos csönd
porcelánreményünk.
Reggel még
kávéízbe mártott szemmel
álmodón néztük az ébredő napot,
de az alkonyban már eszmélve,
józanul hasít belénk
a minden eltűnt, a minden elhagyott.