Paudits Zoltán: GYÁSZJELENTÉS

Máté a teraszon ült, az asztalon üres kávéscsészéje mellett egy üveg hamutál árválkodott, benne néhány elnyomott csikk, picit arrébb egy napi sajtó feküdt a hátára fordítva, utolsó hasábjain gyászjelentések. „Rövid, súlyos betegség után 56 éves korában…”
     Az osztály összes fiúja szerelmes volt Annába, abba a mosolygós, vidám, barna hajú lányba, aki a szeptemberi iskolakezdés után két hónappal csatlakozott a létszámhoz, és aki már a puszta jelenlétével derűt csalt az arcokra, és hevesen megdobogtatta a fiúk szívét. Máté is szeretette, élete első plátói szerelme volt. Szólni nem mert hozzá, csak nézte, figyelte a lány mozdulatait, követte minden apró rezdülését, és mérhetetlen boldogság futott át rajta, amikor Annával a tekintetük egy pillanatra találkozott.
Máté tudta jól, hogy szerelme sosem fog beteljesülni, de a szívében égő vágyat a lány iránt nem hagyta kihunyni. Éjszakánként forgolódott ágyában, folyton rá gondolt, és ha már teljesen kimerült volt és elaludt, álmában is Anna jelent meg.
Az iskola befejezése után messze sodródtak egymástól, és az évek múlásával Mátéban az emlékek, az érzések fokozatosan elhalványodtak, végül tovatűntek az idő végtelen labirintusában. Annának nem volt mit felejteni, mert sosem nyilvánított különösebb érdeklődést a fiú iránt.
Negyven év után futottak össze először. Mindketten megváltoztak, Anna arcára vastag, mély barázdákat hasítottak az évek és a félresikerült házassága miatt elfogyasztott alkoholmennyiség. János hallott már korábban is Anna alkoholfüggőségéről, azonban most látta először így Annát. Életük első beszélgetése volt ez. Akkor még nem gondolták, hogy az utolsó is.
     A férfi réveteg tekintettel nézett maga elé, néma szoboralakká merevedett az avarillatú, kora őszi tájban. Elhomályosította szemeit a hajnali Nap erős fénye. Egy pillantást vetett még egyszer az újsághírre, majd eltolta magától. Újra töltött egy feketét a termoszból, sodort egy cigarettát, rutinos mozdulattal meggyújtotta és kétszer jó hosszan beleszívott. Harsányan sercegett a dohány és a papír. Kékesszürke füstkarikák rajzolódtak feje felett. Nem értette, miért, de valami mérhetetlen, megmagyarázhatatlan nyugalmat érzett a szívében.