Lekéstem a kompot,
a stégről nézem az
ezüstszínű Dunát,
s a túlparti dombot,
melyről a kósza szél
egy emléket hoz át.
A fodrokon táncol
és ring a szerelem
bölcsőjében egy kép,
a szívéhez láncol,
előtör a mélyből
valami furcsa szép.
Aki öngyilkosságot követ el, nem az életét akarja eldobni! Egy olyan élethelyzetbe kerül, amikor a lelkét mérhetetlenül nagy teher nyomja; már nem bírja
Ez a szürkeség, ez az oldalvást szökő kéményfüst, ez a szag, ezek a megvénhedt, ócska házak, falak, ezek a kutyák korai hascsikarásaikkal, vizelési kényszerükkel, ez
Vagyonod egy része rám esett, összepréselt és kilapított. Te megnézted, hogy ki lapít ott, s visszaadtál mindent szerfelett. Kikértem az örökség felét, s parázna nőkre
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
