(Periféria vers)
Lyukak a falakon,
vékony repedések,
betört ablaküveg,
esőmosta képek.
Rések a plafonon,
leomló vakolat,
nyikorog az ajtó,
zsanérja leszakad.
Reped a kockakő,
kifakul a vászon,
éhes macska nyávog
a vetetlen ágyon.
Pohár az asztalon,
benne kihűlt kávé,
a kancsó legalján
egy korty limonádé.
A telefon süket,
gyertya ég a gangon,
a kutyával ketten
osztozunk a rangon.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
