(Ratkó József emlékének)
Mézként csepegtek
szádból a szavak,
mint földi éden
merültek el bennem,
feltámasztottál
élőt, holtakat,
s időtlenséged
most egekig zengem.
Finom sziluett
köré rímelem
alakod, amit
karcsú jegenyefák
hűs árnya rejt el,
hívom az álmod,
és ébresztelek
áldó kegyelemmel.
Mondjátok el, hogy öt-hat éve sapkám sunyítva kapta le templom előtt a félsz fejemről, s lestem: valaki látta-e? Mert még a lelkemben parázslott – restellve
Lopakodva jár benső utakon, reményt, jövőt rabolni jön, pirkadatkor, délben, este hatkor. Nem válogat, belopózik az élőkbe, jön, mint fél-elem, a kétkedőkben. Mit kér a
„Panaszkodsz, hogy földi dolgok vernek, szeretnél a világ szemébe köpni.” Juhász Ferenc merész filozófiám vallomását – soha meg nem értheted mert tébolyult világban létezem mely
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
