Pádár Erika: Meghajolva

Meghajol a fájdalom.
Ajkán szárad
A port csókolt alázat.
Íze sorsunk kenyere,
Félbeharapott
Madárlátta morzsa.
Szemben vele
Hajbókol az élet,
Rozsdába marva,
Derekát törve.
Lába előtt
Farkasszemű a Vicsor,
Látod! – félszegen
Épp csak összenéznek.
Fáradtan a jelen
Vágyott jövőt ásít,
Merev még a múlt,
De csigolyái közt
A csend fogcsikorgatva
Feltápászkodik.
…s meghajol újra…