Fényre forduló tekintettel
amint épp’ a tükörbe néztem,
visszatekintett rám ősök sora,
mély múltból – a kútból
szép szavú írnokok,
tűztekintetű tanítók
mellett, délceg katonafiak.
Távol a röghöz kötött élet,
apám apjának fájó sorsa,
anyai nagyanyám sikolya
fia elvesztését siratja,
így maradt árvának
szegény anyám, sorsom
fonta fonalán tovább.
Hangjuk átível folyók zajlásán,
századok mocskos dagasztásán,
ereikből a vér átfolyik
gyermekeimbe,
visszatér sápadt kedvem,
összeforrt hitem
Isten elé viszem.
Aprócska láncszem a létláncba’
Add, Uram, ne hiába!