Végtelen kékségen keringőt jár a nap,
csillog a szabadság fehér felhők alatt,
testemet átjárja a béke nyugalma,
messzi hegyek integető moccanása,
köveken csapódó hullámok verése,
félig élt életem fényt nyújtó kegyelme,
víz hátán fekszik, siklik a csillámló nyár,
partjára feszül a szerelem, mint hullám,
nekifeszül a belső erőktől hajtva,
tükör a tenger, olykor háborgó, néma,
árkok, pórusok, kráterek arcomra írva
kifekszenek meghalni a fehér partra.
2024.08.25. Zadar