Réges-régen áll a ház,
de repedés még tartja,
tenyeremben érintés,
lenyelt szavak sora
torkomat szorítja,
fogy a nap, és fogy az év,
elkopnak a célok,
foghíjas a délután,
a délelőtt meg kullog,
nyitva már az ablakom,
az ajtó is mind tárva,
de csak áll a kismadár,
mert széttörött a szárnya.
A fák már gombolgatják reggeli fagyköpenyüket, De a napot még felhők opálüvege takarja. Bolondos kispatak fecseg fáradhatatlanul havas bölcsőjében, Az uszadékfák torlaszában csipkefüggönyt Fagyaszt a
mostanában egyre többet beszél a múltról a kísértések gyermekkoráról ahová mindannyiszor magával visz engem is az idő lyukas markára bízza a homályból előbillenő kusza képeket
A teremtés előtti időkben, mikor nincsenek még nemek, kirakom eléd mindenemet: Arcom sokszínű pírját, nyirkos kezemben félelem, szárnyat bontani képtelen képzelet kalitkába zártan vár, kerubok
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
