Orosz Margó: Remény cserepei

Hajnalok gyalogútján,
szétszórt emlékek között
gyermek-magad keresed,
a szótlanság ruháját,
s az öröm gyöngyeit
reggel magadra veszed.

Szemedbe hull anyád mosolya,
csillagok zuhannak szívedre,
a Nap fényes, örök tájai
ma tengerek mélyén alusznak,
csobogásuk alig hallani.

Ma a remény arca fakó,
s gyermeki kékje fáj,
mit dér csípett pirosra,
tüzes homloka ráncban
a hegyek hajlatán,
de cérna-szemhatáron
naponta hazatalál.