Nagyanyám sírjánál merengek
ősi földön,
egy falusi kistemetőben.
Őszi sárgába hajló bokrok
ágait nem nyesi le senki,
hagyják boldogan lélegezni,
nem zavarják halottak álmát.
Nagyanyám sírjánál merengek
ősi földön,
egy falusi kistemetőben.
Öreganyám merengett egykor így
a kispadon csendesen ülve,
múltba néző szeme mesélte
elmúlt álmait, gyötrelmeit.
Nagyanyám sírjánál merengek
ősi földön,
egy falusi kistemetőben.
Keveset szólt, nyelte könnyeit,
bántás maradékát söpörte,
redős homloka mögé rejtette,
feloldozta élő halottait.
Nagyanyám sírjánál merengek
ősi földön,
egy falusi kistemetőben.
Magamba gyűjtöttem meséit
nyári vakációk idején,
holnapot abból építek én,
a történet új életre kel.
Nagyanyám sírjánál merengek
ősi földön,
egy falusi kistemetőben.
Kórházból jöttem, megvárt engem,
szemében barna, apró lángok
égtek, mint kis mécses-virágok
a novemberi temetőben.
Nagyanyám sírjánál merengek
ősi földön,
egy falusi kistemetőben.
Néma hallgatása üzenet:
őseim földjén vagyok itthon,
őszi ágam nyeshetik titkon,
a sírokon új hajtások nőnek.