(Jackson Pollock azonos című képe alá)
Az éj kiflije ezüstösen ragyog,
míg tarka terítőt, ruhát olvasztott
karcsú testedre az éjszaka csendje.
Fénylenek bíborban izzó csillagok,
hulló szemük a végtelenből tekint
rád irigyen, míg szerelmet tükrözöl,
Nap-szerelemben arcod pírban ragyog.
Termékeny természet, változékonyság,
szemfényvesztő, csalóka varázsból vagy,
mely a Földről közönyt vesztve elragad!
Mindenütt lobogás, fények és árnyak,
a vágyak kapui tárva, rád várnak!
Nap, s csillag kél, Hold után hajol,
csipkebokorban angyal karja karol.
