Temetjük a csendet, föld reng,
szürkévé lettek a felhők,
az emberek célkeresztek,
sziszegő kígyók – nyertesek,
fehérednek a világra,
nap fényét, melegét oltják,
hideg holdra vigyorognak,
nem ismernek határokat,
lázas a nap, rideg az éj,
remények rendülnek bennünk,
az álmaink felszívódnak,
miként a hajnali harmat.
Íme a kórlap, íme az ember:
a Homo sapiens.
Ki ringat el, ha messzi útra indulsz, ha elviszed magaddal álmaim, miként örökre börtönébe zárt túsz, zokoghatok fanyar világain az itt hagyott, bevégezetlen éjnek, hol
Sötét. Mozdulatlanságom a villanyt is lekapcsolta. Megint kísértesz, szellemed jól ismert hűvöse kúszik be a fülke ajtaja alatt. Kirántom hiányod tüskéjét, lehúzom a múlttal együtt.
Tompán morajlik a város, szemem meg végsőkig álmos, szobám fénye is el-elszalad. A föld alatt ordít a mély, felbugyog, s a remegő éj meg-meglebbenti aranyhajad.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
