lehettél volna
bokor alján élő páfrány,
piros pirkadatkor
piruló pír orcán,
harmatban mosdó ártatlanság,
pasztellszínű reggel
színváltó hazugság,
lehettél volna…
helyette a kedvesem lettél,
a nekünk kiszabott
úton velem jöttél
a körülhatárolt semmibe
is követtél engem,
hol tévelygünk ketten,
lehetett volna…
mert hittük, örök a nyarunk,
de tudom, csak egymás
árnyékai vagyunk
a kiszabott úton.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
