Lapul az idő alattomosan
bujkál bennem a sóhajtás
mi az mi maradandó
talán egy illat vagy féktelen vágy
és mégis – várni
mert másképp nem lehet játszani
józan ész nem foglalt időpontot
hiszek a feltámadásba’
leheletnyi lehetőségbe’
a széttört összeforrhat végre
hogy az elkezdett élet
elég a folytatásra
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
