Embertelepet, temetőt tépázó létsodorral,
hímporukat vesztve hullnak az órák,
orkán borít avarra hirtelen estét,
kristály-hidegen idegen égen
pupilla-tág a Hold-félszem:
„Elővegyem a félszem?”
Ágak reccsennek,
megzörren az ablak,
vad viharok harapnak,
ínyük alatt vége a napnak,
vörös fénybordák törnek,
külső sötétre dobatnak,
évsúly alá tapadnak
csíracsöndbe
magnak.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
