Nagycsütörtök
A pókháló égig ér,
szárad sok örömkenyér,
repked a moly, nő a lom,
roskad a világhalom.
Vágyva vágytam veletek
borom együtt inni meg,
Testem, vérem haladék,
legyetek szent maradék!
Vágyam árja égő tükre
parttalan áradt csodáknak,
szívem lángra gyújtva jár,
mint időtlent mérő óra,
golgotai kaptatóra
zsoltárlépcsőt kalapál,
s míg halálom rám talál,
szárny tárul: Anyamadár.
Végzetünk már nem a vég,
tűzkörökön át az ég
egyre magasabbra ér,
lendít óvó szárnytenyér.
Vágyva vágytam veletek
borom együtt inni meg,
halál bennem hatalom:
magvat vár roskadt alom.
Ne féljetek, föl-lejár
ég s föld között a Madár,
szárnya árnyán fészket tár,
velem, bennem hazavár.
Háromkor s harmadnap
Éppen lihegve lohol fel-fel
a másodperc mutatója
a golgotai kaptatóra,
utolsó lélegzettel
ketyeg együtt az óra.
Kárhozat orkánja ordít,
határos lét kárpitja szakad,
idő időt szül, ó újat vajúdik.
Halál hörgő vihara hamar múlik,
a tiszta tágasság harmadnap marad:
az ember Istennel egészen, igazán szabad.