Orisek Márta: Ecce homo

A pont-sűrű
egység-mag szétfeszül,
felrobban, kitágul, teret teremt,
időt szül, fodrozódó csillagháló-teste
virágzón várakozó spirálkarokat tárva kér,
s a széthullámzó világhajnal teljesedést ígér:
már lüktet az ősplazma, de felbukkan-e a hős,
akivel e táguló tüdejű őstest kezdettől viselős?
A hős, aki lát, aki ért, s akiért egyre elevenebb,
mívesebben barázdált, átlelkesült lesz a rész,
akiért dúsul a láthatatlanban fogant egész,
kit a felnőni vágyó Minden áhít és óhajt,
hogy visszanézzen rá derűs-bölcsen,
míg örök lénye benne sóhajt:
ím’ én, az ember.