Oláh András: felébresztett hajnalok

mostanában egyre többet beszél a múltról
a kísértések gyermekkoráról
ahová mindannyiszor magával visz engem is
az idő lyukas markára bízza
a homályból előbillenő kusza képeket
elmaradhatatlan mellénye alatt
a szív rásimul az ingre
már tudja: bármi megtörténhet
de semmitől sem kell tartani
legyőzte a benne burjánzó idegen sejteket
átlépte a félelem demarkációs vonalát
emlékek melege könnyíti bánatát
felébresztett hajnalok ünneplik
s ha kint ingujjra vetkőzik a nyár
árnyékot vető körtefák isszák fel hevét
az udvaron pihetollas kiscsibék zsibonganak
hálás tekintettel simogatja őket
az öreg fák alatt szereti átaludni a délutánt
szelek szárnyaira bízva élete minden kudarcát
a vitázó idő szerpentinje fut utána
s lassan átdideregnek belőle
az indexre tett álmok is