Ódor Fanna: Semmi vagyok

A gyerekeket kitettem a sulinál, és beugrottam a bevásárlóközpontba. A koldus, mint általában, most is ott ült, és mint általában, most is odadobtam neki a százast, amint a kocsiból kivettem. A pénz csörgése azonban elmaradt. Visszanéztem, a koldus értetlenül nézett rám. Az előtte lévő koszos kalapban jó pár apró feküdt, akkor miért nem hallottam a csörrenést? Sokáig nem tűnődhettem rajta, mert sietnem kellett. Az autóba ülve kitolattam, majd intettem a szemből kanyarodónak, hogy magam elé engedem. A sofőr köszöntet intett, a járműve azonban nem mozdult. Látszott a vezetőn, hogy bosszankodik, én sem értettem a helyzetet, végül meguntam, és kikanyarodtam.
Alig értem haza, megjöttek a szerelők. Kávéval kínáltam őket, kértek. Kivittem nekik, az idősebb két cukorral kérte, hálásan szorongatta a forró italt. A fiatal suhancnak feketén hoztam, átadtam, majd mindketten ámulva néztük az üres csészét a kezében.
–Ho-hová tűnt a kávém?
–Nem tudom. Hát látta, hogy kihoztam. A magáé sötét volt, a főnöké világos – mutattam az átlátszó csészére.
–Beszarás! Megtanít a trükkre, kiskezitcsókolom?
Hívást kapnak, gyorsan továbbállnak. Viszem be az üres csészéket a konyhába. Az egyik maszatos, a másik úgy néz ki, mintha most vettem volna le a polcról. Megszagolom, még illata sincs.
Gyorsan összedobok egy sütit, a nagy fiamat ünneplik majd a csoporttársai. Itthon ne hagyjam, amikor megyek értük.
Hív a férjem, gyorsan küldjek tovább neki egy ímélt. Bosszankodom, mert éppen most ültem neki a jelmezvarrásnak. Óvatosan leteszem a fekete pólót, amire sárga csíkokat kell varrnom a beporzás napja miatt, és kicaplatok a laptopomhoz. Megtalálom a levelet, rányomok a továbbítás gombra, beírom a férjem címét, küldés, és irány vissza a méhecske jelmezhez. Felvarrok egy csíkot, közben arra gondolok, hogy mennyire utálom ezt csinálni, nem vagyok egy varrogatós anyuka. Magam elé tartom a pólót, hogy megcsodáljam az első csíkot, abban a pillanatban lecsúszik róla. Nagyon kijöttem a gyakorlatból, jobban kell figyelnem. Igyekszem koncentrálni, újra felvarrom, újra leesik. Még kétszer ismétlődik ez meg velem, aztán mérgesen ledobom, és megyek a gyerekekért. Hív a férjem, hogy üres volt az ímél, amit átküldtem.
–Az lehetetlen, hát a továbbításra nyomtam.
–Halló! Nem hallok semmit, Szívem, ha te hallasz, kérlek, küldd újra, nagyon fontos!
A srácok már a sulikapuban várnak. A nagyot kiteszem az edzésen, kezébe nyomom a dobozt, mosolyogva felnyitja, aztán nyújtja felém:
–Jó fej vagy, anya, de sietnem kell. Hol a süti?
Az autót betölti a sütiillat, a dobozban viszont egy morzsa sincs. Értetlenül, ijedten és bosszúsan borulok a kormányra, nem érdekel, hogy megszólaltatom a dudát…mi ez a borzalom?
Iszonyat ez a dudaszó! Felemelem a fejem, akkor is szól. Ó, hát elaludtam az asztalomnál! A szomszédhoz dudálnak kegyetlenül.
Ránézek a nyitott Biblián fekvő kártyácskára:
„Ha szeretet nincsen bennem: semmi vagyok.”