Nagy Bandó András: Ülj le csak egyszer

Ülj le csak egyszer a pusztai végen,
láthatod, ébred és béget a nyáj,
nézheted százszor is, épp ahogy régen,
vágtat a ménes és porzik a táj.

Ülj le csak egyszer a százszinü réten,
hallhatod, pásztorok víg dala szól,
láthatod, ott ül a négy puli szépen,
árnyat ad nád alatt két kutyaól.

Ülj le csak egyszer a régi kaszálón,
látod, a fűben az ürge szalad,
gondba’ van, ott a lyuk, néz, mi’csináljon,
végre bebújik, és benne marad.

Ülj le csak egyszer a róna ölében,
várj kicsit, láthatod száz madarát,
új ruha díszlik a nádi verében,
gólya kutatja a béka nyomát.

Ülj le csak egyszer a tarka mezőben,
láthatod, ott jön a szürke gulya,
házban a rét ura, még delel éppen,
ágya előtt van a sárga duda.

Ülj le csak egyszer a pázsitos ágyon,
látod, a pásztor is éppen itat,
érzed, az ég heve perzsel a tájon,
bábokat, árnyakat mozgat a nap.

Ülj le csak egyszer a rét közepében,
nézd, ahogy izzik az alkonyi nap,
gömbje világol a vérszinü vértben,
és nézz oda, végül a földbe harap.

Nap Van-e szebb, mint a harmatos hajnal,
álmot idézni a felkelő nappal?
Van-e szebb a tűzsugarú délnél,
árnyékra lelni elvakító fénynél?

Van-e szebb a bíbor alkonyatnál,
száz felhőt színező lenyugvó napnál?
Van-e szebb? Talán csak a pirkadat,
mikor megláthatod, újra itt a nap.

Megjelent: –
Nagy Bandó András: Százszorszép
Jelenkor Kiadó. Pécs, 2004.

További bejegyzések