Murányi Zita: megálló

véres tenyérrel labdáztatod
a napot nem veszed észre
tüzes falára tapasztotta
összes arcvonásod a hajnali megállót
ahol a villamos is csak piszkos sárga
a félig húzott áramszedőket
mennyivel vörösebb feje van az ellenőrnek
lehunyt szemmel vizsgálod a járókelőket
magad előtt rugdosol mint egy követ
az ég felé a zuhanások összeölelkeznek
nem zavarnak a csöngetések hogy másnap
is vérszaga marad az összetört délelőttnek.