Mráz Erzsébet Irma: ÜNNEPLŐBEN A TERMÉSZET

Mosolyogva kelt fel a Nap,
ráragyogott a világra,
színes pillangók érkeztek
jókedvűen, táncot járva.

Énekelnek a madarak,
vidám daluk szárnyal messze,
levegőben illatfelhő,
oly kellemes, bódít szinte.

Szellő szundít egy faágon,
elnyújtózik kényelmesen,
lassan-lassan ébredezik,
de nem zavar, csak csendesen.

Ünneplőben a természet:
virágos rét, rügyek, barka,
madárnóta, virágillat,
hiszen ma van anyák napja.

Én meg állok szomorúan,
kezemben hatalmas csokrom,
ma már nem is kérdezem meg,
hogy versemet kinek mondom.

Indulok a temetőbe,
ott vár engem édesanyám,
fentről vigyázza lépteim,
óv a bajtól, gondja van rám.

Vázába teszem virágom,
megöntözöm könnyeimmel,
előjönnek az emlékek,
szívem tele szeretettel.

Aki átélt már hasonlót,
csak az tudja, mennyire fáj,
mekkora űr van lelkemben,
mennyire gyötör a hiány.

Ez a fájdalom nem múlik,
enyhül kicsit, ha itt vagyok,
meghallgatja panaszomat,
mintha súgná: Mindent tudok.

Mintha fentről nézne le rám,
biztatást látok bús szemében,
sosem felejtem szavait,
elégedett velem, remélem.

Mintha megsimítaná fejem,
enyhe szellő borzolja hajam,
mintha vállamra tenné kezét,
Jelezve, hogy minden rendben van.

Jó anyánk volt, s az lesz mindig,
őrizünk sok szép emléket,
de amióta itt pihen,
sokkal nehezebb az élet.

További bejegyzések