Hajnalodik, szellő kel,
közeledik a reggel.
Ég sötétje foszlik már,
széttépte egy fénysugár.
Egyre ritkább lesz a vászon,
cafatokban lóg a tájon.
A nádas még alszik mélyen,
szuszog a hajnali fényben.
A tó partján, a stégen állok,
nézem az ébredő világot.
Szürkeség takarja a Holdat,
indul már, elűzte a „holnap”.
Meg-megáll, csak egy pillanatra,
nézi magát, megy andalogva.
Csillag-nyája szétszéledt régen,
pihen az égi csoda-réten.
Egyedül vagyok most nagyon,
a Hold enyhíti magányom.
Visszanéz rám, biztat, talán,
lesz majd ennél szebb éjszakám.
Közel a reggel, itt vagyok,
várom a felkelő Napot.
Szél szalad, ő is korán kel,
új nap ez, új reményekkel.
