Lábam alatt száraz ág reccsen,
gondolatom szárnyal a csendben.
Nincs semmi nesz, az erdő hallgat,
élvezem a sétát, nyugalmat.
Elbújnak a fák a sűrű ködben,
alig látni már a szürkületben.
Az avarban száraz levél zizzen,
ha talpam hozzáér, felszisszen.
Madárdal nem szól, elrepültek rég,
pedig jó lenne, erre várok még,
ami nekem szól, néhány dallamot,
mi szívhez szóló, s ritkán hallhatok.
Bokrok guggolnak a ködfátyol alatt,
megbotlom néha, keresem az utat.
Jó a nyugalom, nem gyötör félelem,
hiszem, utamat egyszer majd meglelem.
