Egy porszem a hatalmas gépezetben,
porszem, mit könnyen elsöpör a vihar.
Földhöz vágja, felkapja újra,
és nem kérdezi, hogy mit akar.
Nem is mer akarni, pedig szeretne.
Majd holnap bátrabb leszek!
E gondolattal fekszik le
minden áldott este.
És ha bátrabb lesz?
Ha akarni mer?
Ha lázad sorsa ellen?
Ha tiltakozik, perel?
Akkor figyel rá valaki?
Könnyebb lesz az élet?
Megállítja hiánya
a hatalmas gépet?
Nem! A gépezet nem áll meg.
Dübörög, zakatol, dohog.
Nem is érdekel senkit,
hogy én, a porszem, hol vagyok.
Nekem kell tudni, hol a helyem!
Az én érdekem, hogy megtaláljam,
bebizonyíthassam magamnak,
hogy kellek e zavaros világban.
Nem egyszerű a feladat,
sokan állják utamat,
de, ha igazán akarom,
nem hagyhatom magamat.
Megaláznak, átlépnek rajtam,
de a kis porszem nem adja fel.
Tudja, hogy elérje célját,
azért keményen harcolni kell.
A gépezet csak zúg, morog.
Neki a porszem nem érdekes.
Egyedül a kis por tudja,
csak vele együtt tökéletes.
