Mráz Erzsébet Irma: AZ ÉG KÉK BÁRSONYÁN

Az ég kék bársonyán telihold andalog,
nyomában bóklásznak ragyogó csillagok.
Szétfolyik a fénye, ebből szőtt uszálya,
lubickolhat benne csodás csillag-nyája.

Csend van. Nyugalom, csend, az éjszaka csendje,
egy tücsök, egy kutya hangja hallik benne.
Sokféle nesz: szárnysuhogás, szú a fában,
nem alszanak, dolguk van az éjszakában.

A szél is pihen, elnyújtózott egy ágon,
levél se moccan, elringatta az álom.
Árnyék oson a falakon, a Hold játszik vele,
fényét adja a játékhoz, tőle függ élete.

Csendesek a madárfészkek, csak a bagoly éber,
éjszaka éli életét, pihen, ha a Nap kel.
Széjjelnézett a Hold, lassan tovább ballag,
csillagjait nézi, kevesebben vannak.

Halványul a bársony, amin a Hold halad,
egy felhő mögött már készülődik a Nap.
Sok dolga lesz megint, erőt gyűjt, meleget,
jól végezze dolgát, pihent épp eleget.

Rojtos az ég széle, fogyni kezd a kékje,
a Hold siet kicsit, nem szomorú mégse.
Elszakad a bársony, szétfoszlik egészen,
széttépte a hajnal, megfürdöm a fényben.

További bejegyzések