Szavad selymén ring álmodó lelkem,
Mint kertek ölén szellősuhanás,
Mély csend hulláma áramlik bennem,
Pillanatunk szabadon szárnyalás.
Hangod párnáján lényem megpihen,
Mint fáradt madár, rügyező ágon,
Melegszem szemed szelíd tüzében,
Égi jel vagy e földi világon.
Karodban talán időm is lassul,
Mint alkonyfényben merengő folyó,
Szívem üteme nyugodttá halkul,
Lélegzetemben vágyam álmodó.
Nem tudom titkát kettőnk sorsának,
Hogy elveszíthetlek – néha félek,
De te fényt adtál a csend szavának,
Érzem, létedben a létem; végzet.